Smart Szeged

Újabb útlezárások jönnek Szegeden, az Etelka soron is elkezdődik a munka

Ember legyen a talpán, aki számon tudja követni, hogy hány felújítás zajlik jelenleg Szegeden. Nos, a népes sort most megfejeljük még egyel, hiszen elkezdődött az Etelka sor felújítása is. Új burkolatot kap az út, illetve cserélik a szegélyeket.

Urbán Tamás önkormányzati képviselő a Rádió 88-nak elmondta, a mintegy 54 millió forintot költenek a felújításra. A kivitelező több ütemben végzi majd a munkálatokat, de november végéig várhatóan elkészül a felújítás. Kijavítják az útalaphibákat, cserélik a sérült szegélyeket és szintbe hozzák a csatornafedlapokat, majd pedig teljesen új útburkolattal látják el az utat a Felső Tisza-parti gyalogos átkelőhelyektől egészen a Tápai utcai körforgalomig. Mint kiderült, először a külső sávokat zárják le, majd a belső sávban dolgoznak a szakemberek.

Mindeközben felújítás zajlik:

  • a Rókusi körúton,
  • Alsóvároson, a Földmíves és a Sárkány utcában,
  • a Homonnai utcában,
  • valamint éppen javítási munkálatokat végez a Vidra utcánál a Vízmű,
  • sőt, ismét lezárták a Tompai Kapu úti vasúti átjárót Szegeden!

Erre jött még rá az Etelka sor, így szinte lépten-nyomon felújításokba ütközhetünk Szegeden. További részletek:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb