Közélet

Hajnal óta lövöldöznek Horgoson, három ember meghalt, sokan nem vitték ma iskolába a gyereküket

Amíg vármegyénkben halálos balesetet okoztak, addig Horgoson hajnal óta lövöldöznek a migránsok. Reggel négy óra óta folyamatosan fegyverropogást hallanak a településen élők – jelezték többen is a Szabad Magyar Szónak, és azt is, hogy nem tudtak aludni, féltek, s jelenleg se mernek kimenni az utcára.

A helyiek beszámolói szerint többen is értesítették a rendőrséget, akik jelezték, hogy tudnak a történésekről, és ki is mentek a helyszínre, azonban erősítésre várnak. Sok szülő félti a gyerekét, néhányan közölték, hogy mivel nem biztonságos a helyzet, át kellene gondolni, hogy a gyerekek menjenek-e délelőtt az iskolába. A helyzet azért is veszélyes, mert egy eltévedt golyó bárki életének a végét okozhatja. Közben arról is érkezett hír, hogy a Tőzeg-tónál, egész közel a házakhoz is hallatszottak lövések, s az éjjel a rabszállító autó is a helyszín felé ment.

ELMENTEK A GYEREKEKÉRT AZ ISKOLÁBA

A történtek fényében a lap felkereste a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola tanárát, Goran Nikičić elmondta, hogy a tanárok bementek az iskolába, azonban a diákok közül sokan otthon maradtak, vagy a szülők jöttek értük.

“Nagy a bizonytalanság Horgoson. A tanárok eljöttek az iskolába, hiszen munkanap van, azonban több szülő, aki tehette, eljött a gyerekéért. Az, aki nem tudott eljönni a gyerekéért, azoknak a gyermeke, a diákok egy része ma az iskolában van. Itt biztonságban is vannak a gyerekek. A falu nincs biztonságban. A fegyverropogás nem csillapodik a falu körül – mondta a lapnak az általános iskolai tanár. Hozzátette, hogy az igazgatónő is már megérkezett, valószínűleg a következő szünetben kap az iskola instrukciókat a mai tanításról.

ÚJRA KEZDŐDÖTT MINDEN

A lap szerint állítólag látott valaki 10 speciális rendőri autót megérkezni, talán ők intézkednek. Semmi információt nem kapnak, sem a rendőrségtől, sem a vezetőségtől. “Ez a legborzasztóbb, hogy az emberek egyáltalán nincsenek tájékoztatva arról, hogy mi történik körülöttünk. Ez komoly probléma, hiszen legutóbb már a faluban is felfordulás volt. Azóta nem volt nagyobb incidens, most újra kezdődött minden” – tette hozzá Goran Nikičić, kiemelve, hogy van, aki el sem indult az iskolába, szóltak a szülők a tanítóknak. “Azonban délelőtt az alsósok jönnek iskolába, kisgyerekekről van szó. A szülők sok gyereket haza is vittek, a tanárok várják a további instrukciókat” – emelte ki.

EZ NEM NORMÁLIS ÁLLAPOT

“A lakosságnak addig nem kellene mozdulnia, míg nem kapunk valamilyen információt, vagy nem oldják meg a helyzetet. Ez nem normális, hogy reggel fegyverropogásra ébredjen egy falu” – mondta. Hozzátette azt is, hogy nem tudni, hogy pontosan hol lövöldöznek, mivel ő maga is a falu peremén lakik, szinte mindent hall, ami a határban történik, mivel csend van, nincs városi zaj. Ő maga reggel fél hatkor kelt fel a zajra, de az emberek korábban, már fél öt-öt körül posztoltak a közösségi médiában arról, hogy fegyverropogást hallanak, és hogy valószínűleg fegyveres leszámolásra kerülhetett sor. “Sem a falu vezetősége, sem a rendőrség, senki, akinek a falu lakosságát kellene tájékoztatnia, nem tájékoztatott bennünket. Az emberek bizonytalanok, senki sem jelentkezik” – tette hozzá.

FRISSÍTVE: HÁROM EMBER MEGHALT

Három migráns meghalt és egy megsebesült a ma reggeli lövöldözésben Horgosnál. A fegyveres összetűzésre a valamikori Bácska mezőgazdasági birtok elhagyatott épületénél került sor – közölte a lap szeeint a nagykikindai rendőrség. Azt is hozzátették: jelentős rendőrségi erők vonultak ki a helyszínre.

Mindeközben ma reggel halálos balesetet okoztak az embercsempészek Ásotthalomnál. Erről itt írtunk:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb