Közélet

Szijjártó Péter: Négy magyar érintettségű túszról tudunk a Gázai-övezetben

Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán közzétett videójában.

A tárcavezető elmondta, hogy kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptak információt.

MAGYAR HALÁLOS ÁLDOZATRÓL EDDIG NEM TUDNAK

Magyar halálos áldozatról továbbra sem tudni – mondta Szijjártó, aki szerint minden, ideiglenesen Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak felajánlották a kimenekítés lehetőségét, és hazahozták azokat, akik ezzel élni akartak. A külügyminiszter hozzátette, hogy jelenleg 225 Gázában fogva tartott túszról, köztük harminc gyerekről vezetnek nyilvántartást Izraelben.

Az ottani hatóságok előtt számos rendkívül súlyos kihívás áll jelenleg, ezek közül az egyik a túszok azonosítása. „Sok esetben még maguk a családok sem tudnak bejelentést tenni, hiszen több esetben előfordult az, hogy komplett családot raboltak el, vagy az elrabolt személyen kívüli családtagok mind meghaltak, ezért fordulhat elő az, hogy most már hosszú napokkal a terrortámadást és a túszejtést követően derülnek ki újabb és újabb információk” – mondta Szijjártó.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb