Közélet

Szerb-magyar belügyminiszteri találkozó volt a határon: ezentúl magyar rendőrök is részt vesznek az embercsempészek letartóztatásában Szerbiában

Szerb-magyar belügyminiszteri találkozót tartottak hétfőn a Horgos-Röszke határátkelőhelyen – számolt be a Pannon RTV. Bratislav Gašić és Pintér Sándor tárcavezetők abban egyeztek meg, hogy a jövőben egy magyar rendőr közösen a szerb kollégákkal mindig a terepen lesz az emberkereskedők letartóztatásakor,  annak érdekében, hogy minél könnyebben megvalósuljon az információcsere a felek között az illegális bevándorlás kapcsán.

Egy javaslatot is elfogadtak arról, hogy egy közös munkacsoportot hoznak létre a két belügyi tárca részvételével a migráció hatékonyabb kezelése érdekében. 

Mindezek mellett a szerb belügyminisztérium képviselői javaslatot terjesztettek elő az áruk és a személygépjárművek határon való gyorsabb áthaladása érdekében, továbbá a Budapest-Belgrád vasútvonalon majdan közlekedő vonatok vám- és útlevél ellenőrzésére vonatkozóan is. A miniszteri találkozó után a magyar rendőrök szerb kollégáiknak bemutatták az automatikus útlevél-ellenőrzési rendszert is – írta a lap. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb