Szegedi Arcok

Ilyen volt, és ilyen lett: eltakarították a hatalmas mennyiségű szemetet a Novotel-felhajtónál a rakparton, a kérdés már csak az, hogy vajon meddig marad meg a jelenlegi állapot?

Csütörtök este számoltunk be nektek arról, hogy ipari mennyiségű szemét árasztotta el a Huszár Mátyás rakpart Novotel felőli lejárójánál lévő részt Makrai László pénteken már azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy kitakarították az említett területet, így újra tisztaságtól ragyog a rakpart ezen része. Ma azonban fotót is kaptunk, mely szerint tényleg eltűnt a szeméthalom a rakpartról, a kérdés már csak egy: vajon meddig marad meg a jelenlegi állapot?

Nem semmi látvány fogadhatta azokat, akik a hét elején a Huszár Mátyás rakpart Novotel felőli lejárójánál jártak, hiszen egy, a közösségi médiába felkerült fotó szerint így nézett ki a terület:

Mint megírtuk, a kommentelők többsége az utóbbi hetekben ismét látványossá váló hajléktalan-helyzetet jelölte meg okként és nem is tévedtek. Viszont, pozitív hírként nyugtáztuk pénteken, hogy valóban sikerült kitakarítani a helyszínt, és ezt erősíti meg az a fotó, amit az imént kaptunk Chovanecz Katától, aki szintén felhívta a problémára a figyelmet:

A helyszín tehát végre szemétmentes lett, viszont valószínűleg csak ideig-óráig fog kitartani a jelenlegi állapot. Makrai László pénteken azt is elárulta szerkesztőségünknek, hogy most ugyan problémamentesen zajlott a takarítás, de ez nem volt mindig így. Korábban előfordult olyan, hogy az “ott lakók” agresszív fellépése miatt rendőri segítséget kellett kérnie az SZKHT munkatársainak. Vagyis: nem először kellett kitakarítani a rakpart ezen részét Szegeden, és sajnos valószínűleg nem is utoljára.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb