Közélet

Ruzsán és Öttömös következik: eddig 100, az embercsempészek által hátrahagyott roncsautót szállítottak el a Homokhátságról

“Több hónapja zavarta a déli határ mentén élőket az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsok problémája. Most, a kormánynak köszönhetően megkezdték az autóroncsok elszállítását az utak mellől, mezőkről, erdőkről” – mondta Mihálffy Béla a közösségi oldalán, ahol azt is kiemelte, hogy eddig 100 autóroncsot távolítottak el az érintett területekről.

“Közel három héttel ezelőtt kezdődött meg az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsok elszállítása! A mai nap kaptunk a hírt, hogy átlépte a 100-at az eltávolított gépjárművek száma! Ezzel egy újabb mérföldkövet értünk el a Homokhátság megtisztítása felé vezető úton” – hangsúlyozta.

RUZSA ÉS ÖTTÖMÖS KÖVETKEZIK

A képviselő azt is megjegyezte posztjában, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal munkatársai emberfeletti munkával folyamatosan szállítják el az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsokat, most Ruzsán és Öttömösön lévő roncsok következnek.

Korábban itt írtunk a témában:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb