GasztroKikapcsVideo365

Lehidaltunk a Trója legújabb dobásától: megkóstoltuk az AI által generált új pizzát, s beleszerettünk az ízekbe

Mint nem olyan régen beszámoltunk nektek róla, akkora dobással durrantott az év végére a Kölcsey utcai Trója Ételbár és Hummusz Terrace, hogy teljesen lehidaltunk tőle. Előálltak ugyanis Szeged első mesterséges intelligencia által generált ételeivel. Elsőként egy isteni hamburgerrel rukkoltak elő, s már akkor megsúgták, nem marad el a folytatás. Nem is kellett sokat várni, az étterembe már meg is érkezett a következő étel remekmű, az AI pizza. Bevalljuk, annyira bejött nekünk az AI burger, hogy nem hagyhattuk ki, lecsaptunk az AI pizzára is rögvest.

Igazán nagy dobással rukkolt elő a Trója Ételbár és Hummusz Terrace ínyenc vendégeinek így az év végére. Megalkották Szeged első mesterséges intelligencia által generált menüsorát, melynek első két darabja, az AI burger és az AI pizza már kapható is az étteremben.

Sőt, megsúgjuk, december 31-ig akár díjmentesen házhoz is szállítják Neked.

EZ MEGÍRTA, A MÁSIK KÉPILEG MEGALKOTTA, A TRÓJÁSOK ELKÉSZÍTETTÉK, MI PEDIG MIND MEGETTÜK

S, hogy milyen szerepe is volt a mesterséges intelligenciának az ínycsiklandozó étel megalkotásában? Beregszászi Richárd, az étterem üzletvezetője el is árulta nekünk: az OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett Chat GPT chatbot megírta a pizza receptjét, míg az egyébként szegedi kötődésű, vadonatúj, magyar fejlesztésű képi mesterségesintelligencia-szoftver, a TENGR.AI megalkotta annak kinézetét, a Trója-csapatnak ezeket követően pedig már csak annyi dolga volt, hogy kövesse a “gépek” utasításait. A legjobb feladat azonban nekünk jutott, mert a mi dolgunk csak annyi volt, hogy megegyük az elképesztően guszta pizzát.

JÖNNEK A TOVÁBBI FINOMSÁGOK AZ AI RECEPTEK SORÁBAN

Mint megtudtuk, nincs megállás, további AI segítségével létrehozott recept szerinti finomságokra számíthatunk a Trója étlapján, ám ezekről a meglepetés ízekről Ricsi még nem rántotta le a leplet.

A szavak helyett beszéljen most maga az ínycsiklandozó AI pizza, lesd meg videónkban, hogyan készül ez a finomság:

Az újdonságot IDE kattintva, illetve a +3630 627 9056 számon keresztül tudod megrendelni, szállítási díj nélkül, vagy magában az étteremben is elfogyaszthatod a Kölcsey utca 4. szám alatt Szeged belvárosában.

Operatőr és fotók: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb