Közélet

Lázár János szerint Szegedre a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása érkezhet a BYD kínai elektromos autó-gyártó révén

Makó és Szeged bámulatos fejlődés előtt áll, mindkét városba gigantikus beruházások érkeznek. Hódmezővásárhelyért viszont aggódik Lázár János, a miniszter úgy véli, értelmetlen harcával zsákutcába került a település, ez az út járhatatlan, sehová nem visz, legfeljebb az eljelentéktelenedés felé.

Makó és Szeged is hatalmasat dobbanthat 2024-ben és az azt követő években, komoly fejlődés előtt áll a két település, gigantikus beruházások érkeznek a két városba – erről Lázár János beszélt a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevezőjében. Hódmezővásárhelyért viszont aggódik a politikus, úgy látja, járhatatlan és sehová nem vezet az az út, amire a helyiek 2019-ben léptek – írja a Promenad24.

SZEGED ÉS BYD-GYÁR

Az építési és közlekedési miniszter azt is kiemelte: neki és a kormányzatnak is határozott célja, hogy a rendelkezésre álló forrásokat elsősorban vidékre összpontosítsák, mert ott van a növekedési tartalék. Ez komoly lehetőséget jelent azon – akár ellenzéki vezetésű – önkormányzatok számára, melyek hajlandóak és képesek az együttműködésre. Szegedre például a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása érkezhet a BYD kínai elektromosautó-gyártó révén, és Makón is óriási fejlesztések történnek.

MAKÓ IS NAGYOT FOG DOBBANTANI

„12 milliárd forintból már elkészült a Hagymatikum Gyógyfürdő új szárnya, megkezdődött a műszaki átadás, hamarosan indul a fürdő beüzemelése. Ez a fantasztikus beruházás hatalmas esélyt ad rá, hogy Makó turisztikai központtá váljon. Ipari tőke is érkezett a városba, egy nagy kínai gyár települ be, mely jövő decemberben már gyártani is akar itt, meg is kezdődött már a gyárterület kiépítése” – emelte ki Lázár, majd hozzátette, hogy hatalmas gyár fog épülni a Makói Ipari Parkban, egy élelmiszer-ipari csomagolóüzem, mely megfelelő munkahelyet biztosít a makóiaknak, s melyben van növekedési potenciál. 2024 Makó éve lesz, Makó jövőre nagyot fog dobbantani.

VÁSÁRHELYÉRT AGGÓDIK

Hódmezővásárhelyért ugyanakkor aggódik a miniszter. Hangsúlyozta, minden településen a helyiek döntik el, milyen utat, milyen sorsot választanak maguknak: Makón a makóiak, Szegeden a szegediek, Vásárhelyen a vásárhelyiek. Utak és utak között van különbség, van, amelyik könnyebben járható, más nehezebben. „Amilyen utat a vásárhelyiek 2019-ben maguknak választottak, az járhatatlan, az a sors pedig élhetetlen. Ez teljes zsákutca, ami Hódmezővásárhelyen van, és nem is visz sehová. Hogy 2024-ben mit döntenek, az nyilvánvalóan a vásárhelyiek dolga, de ebből előrelépés és fejlődés érdemben nem lesz. Az a veszély fenyeget, hogy ha ez a helyzet marad a városban, ami most van, akkor Makó és Szeged között sajnos eljelentéktelenedhet Hódmezővásárhely” – fejtette ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb