Szegedi Arcok

Löffler Zsuzsanna és Borboláné Szakács Mária kapta a Tömörkény-díjat a Móra Ferenc Múzeumban

2023-ban is átadták a Tömörkény-díjat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A szakmai elismerést idén ketten kapták meg: Löffler Zsuzsanna régészt, írót és Borboláné Szakács Mária gazdasági osztályvezetőt díjazták.

December 20-án adták át az idei Tömörkény-díjat Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. Idén két múzeumi kolléga munkáját is elismerték: Löffler Zsuzsanna régész, író, valamint Borboláné Szakács Mária gazdasági osztályvezető vehette át a díjat – közölte szerkesztőségünkkel a múzeum.

A NAPSUGARAS HÁZ REJTÉLYE

Mint kiemelték, Löffler Zsuzsanna a múzeumban eltöltött évei alatt aktív részt vállalt a megyében és a városban zajló régészeti tevékenységben. Szeged területén az általa vezetett feltárások eredményei megkerülhetetlenek a város történetével foglalkozó kutatók számára. A közelmúltban például vezetése alatt számos korszak jelentős objektumai láttak napvilágot a szegedi Oroszlán utcában. Régészeti tevékenysége mellett írói munkássága is kiemelkedő: több sikeres regénye mellett Csongrád-Csanád vármegye történetéről is írt könyvet gyermekek számára A napsugaras ház rejtélye címmel, mely igazi közönségsikerré vált.

BORBOLÁNÉ SZAKÁCS MÁRIA NEVÉHEZ FŰZŐDNEK A SIKERES KIÁLLÍTÁSOK SZEGEDEN

Borboláné Szakács Mária a Móra Ferenc Múzeum gazdasági osztályvezetőjeként hosszú évek óta nagy odafigyeléssel dolgozik az intézmény gördülékeny gazdasági működéséért. Több olyan kiemelt sikerű, nemzetközi kiállítás gazdasági hátterének biztosítása is a díjazott nevéhez fűződik, mint a Pompeji, a dinoszaurusz-, a vadnyugat- vagy a jelenleg is látható ókori Kína-tárlat. Emellett Borboláné Szakács Mária aktívan részt vett a 2019-2020-as nagyszabású múzeumfelújítás pénzügyi lebonyolításának menedzselésében is.

A Tömörkény-díjakat Fogas Ottó igazgató adta át a Móra Ferenc Múzeumban ünnepélyes keretek között. Az elismerést 1994-ben alapította a közgyűjtemény, melynek célja a múzeumért tett kiemelkedő szakmai tevékenységek elismerése. Az országosan jegyzett díj odaítéléséről a múzeum Közgyűjteményi Szenátusának javaslatai alapján a múzeumigazgató hozza meg a döntést.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb