Közélet

Megvédenék a véderdőt: tüntetést szerveznek Szegeden az erdőirtás ellen

Mint megírtuk, egy december 23-án éjjel kiadott rendelet szerint a kormány felülírta azt a településképi védelmet, amivel Szeged önkormányzata próbálta megakadályozni, hogy kivágják a város egyik nagyméretű erdőterületét, ahova a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolát építtetne. Petíciót is írtak korábban az erdőirtás ellen, most pedig demonstrációra készülnek.

“A Fidesz és Kiss-Rigó László püspök úr ki akarja vágni a szegedi véderdő egy hat hektáros szegmensét, hogy fociakadémiát építsen a helyén. Mindezt úgy, hogy az iskola építéséhez – 150 méterrel arrébb – létezik egy alternatív helyszín, melyen természetpusztítás nélkül lehetne építkezni” – ezzel a szöveggel kezdődik az a Facebookon megjelent esemény, mely szerint tüntetésre várják a szegedieket.

A PÜSPÖKI HIVATAL ELÉ SZERVEZIK A TÜNTETÉST

Mint kiemelték, “ez a közel 70 éves erdő része annak a zöld gyűrűnek, ami a töltés mentén körülöleli Szegedet és védi a várost a külső területekről érkező szálló portól. Bár ígéret született arra nézve, hogy a kormány pótolná a kivágott fákat, ám ez nem jelent megoldást, hiszen éppen a jelenlegi kiterjedés, a fák elhelyezkedése, kora miatt funkcionál most véderdőként a terület” – hangsúlyozták, majd hozzátették, hogy az erdő léte mindannyiunk érdeke, ezért itt az idő, hogy a szegediek is megmutassák véleményüket a tervezett erdőirtásról. A szervezők a Szeged-Csanádi Egyházmegye Püspöki Hivatala elé tervezik a demonstrációt január 20-án, 14 órától.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb