Szegedi Arcok

Mutatjuk, hány szegedi szerepel a rendőrség toplistás bűnözői között: még mindig szökésben van a helyi páros, Bonnie és Clyde, de van, akit csalás miatt köröznek

Legutoljára tavaly nyáron szemléztük a rendőrség körözési toplistáját, akkor még öt szegedit kerestek az egyenruhások, a lista viszont most már kevesebbet mutat. Az egyik szegedit kábítószer-kereskedelem bűntette miatt köröztek, majd Spanyolországban fogtak el, viszont még mindig a listán van a szegedi páros, Bonnie és Clyde. Mutatjuk, kik azok a szegediek, akik ellen országos körözés van érvényben jelenleg.

HIVATALI VESZTEGETÉS, HAMISÍTOTT TERMÉKEKKEL VALÓ ÜZLETELÉS ÉS CSALÁS

Mint kiderült, az 1979-ben, Szegeden született férfi, azaz Vörös Gábor még mindig nincs meg. Őt hivatali vesztegetés elfogadása miatt köröznek. A személyleírás alapján 181-185 cm magas, termetes, őszesbarna testalkatú férfiról van szó, a körözési adatbázis még azt is leírja, hogy “nagy elálló” fülei vannak. Ellene még 2022-ben adtak ki elfogatóparancsot.

Van további két olyan személy is, akik ellen még 2021-ben adtak ki elfogatóparancsot. Egy 30-as éveiben járó párról van szó, akik hamisított termékekkel üzleteltek. A 35 éves szegedi Vrbovszkiné B. Nagy Anitát a hivatalos dokumentumok szerint börtönbüntetésre ítélték, melyet követően otthonában kellett volna várnia arra, hogy értesítsék a “bevonulásról”. Mindez nem történt meg, ezért ellene három elfogatóparancs is érvényben van. Férje, a 39 éves Vrbovszki Viktor szintén a top 50 – ben virít, a férfi ellen szintén három elfogatóparancsot adtak ki, ugyanazon bíróságok, ugyanabban az ügyben, ergo Bonnie és Clyde-ként, együtt követhették el a bűncselekményeket.

Mindezek mellett tavaly előtt még új arc volt a listán Zsemberi Marcell Sándor, ellene három elfogatóparancs is érvényben van, mindegyiket csalás miatt adták ki. A 48 éves férfi személyleírásában azt írják, hogy 176-180 cm magas és 90 kilós.

FRISS KÖRÖZÉSEK IS AKADNAK

A körözési toplistán tehát a fent is felsorolt személyeket találhatjuk meg jelenleg, viszont ha rászűrünk az elfogatóparancs alapján körözött személyeknél a Szegeden születettekre, akkor összesen 114 tételt találhatunk meg. Itt van köztük többek között

  • a szegedi születésű Ferkovics Dávid Barnabás, aki ellen mindössze 4 napja adta ki elfogatóparancsot kifosztás miatt Budapesten,
  • vagy Ágoston József, aki tavaly került fel a listára, és közokirat-hamisítás miatt kellene felelnie Szegeden,
  • valamint Szabó Sándor Zsolt, akit hamis tanúzással vádol a Gyulai Törvényszék. A szegedi születésű férfit 2024. január 8-a óta körözi a rendőrség.

A teljes szegedi listát egyébként ITT találod meg.

VAN, AKIT ELFOGTAK TAVALY ÓTA

Érdekesség, hogy sokáig keresték a szegedi K. Eriket, aki kábítószer-kereskedelem bűntette miatt körözött a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda. A fiatalember a hatósági adatbázis szerint társaival közösen marihuánát termesztett Kecel és Kecskemét külterületén. Őt Spanyolországban fogták el két társával együtt, még tavaly.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb