Közélet

Tömegszerencsétlenséget okozott Domaszéken: most emeltek vádat azzal az embercsempésszel szemben, aki 24 migránst zsúfolt be a furgonjába, majd felborult

Vádat emeltek egy embercsempésszel szemben, aki 2021 őszén a rendőri intézkedés elől menekülve okozott tömegszerencsétlenséget az M5-ös autópályánál – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.

Saághy Flóra közölte, a férfit minősített embercsempészéssel és tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádolják. Két társa ellen minősített embercsempészés miatt emeltek vádat.

BUDAPESTEN BÉRELTEK FURGONT

Mint kiderült, a férfi társaival először 2021. november 11-én, Budapesten kibérelt egy furgont, majd azzal Szeged közelébe, a szerb-magyar határtérségbe hajtott. Itt a jármű rakterébe beszállt 24 határsértő, majd a vádlott elindult velük, közben társai egy személyautóval kísérték. A vádlott a főúton haladva már besorolt az M5-ös autópályára felhajtó sávba, amikor rendőröket vett észre, ezért a kormányt hirtelen elrántva menekülésbe kezdett. A megkülönböztető fény- és hangjelzésre sem állt meg, és egy kereszteződésnél túl nagy sebességgel próbálta a megterhelt furgonnal bevenni a kanyart, ezért az árokba borult. A jármű utasai közül ketten súlyos, tizennyolcan könnyű sérüléseket szenvedtek a balesetben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb