Mindenmás

Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a szegedi vonalon

Halálra gázolt a vonat egy embert Vecsésnél hétfő reggel, ezért késnek a vonatok a nyíregyházi és a szegedi vonalon – közölte a Mávinform a honlapján.

Mint írták, a budapesti Nyugati pályaudvarról Debrecenbe tartó Cívis InterRégió vonat ütött el egy embert, a helyszínelés végéig – várhatóan délig – egy vágányon szünetel a forgalom Pestszentlőrinc és Vecsés között.

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon 20-30, esetenként 30-50 perccel nőhet a menetidő. Rövidebb útvonalon közlekedő vagy kimaradó járatokra is számítani lehet a ceglédi vonalon – tudatta a Mávinform.

Tájékoztatásuk szerint az alábbi menetrendi, forgalmi változásokra kell számítani:

  • A szegedi Napfény InterCityk csak Monorig közlekednek és onnan indulnak Kecskemét, Szeged felé.
  • A Nyugati pályaudvarról egész órakor induló Z50-es vonatok 5 perccel később indulnak és Monorig S50-es személyvonatként közlekednek.
  • A ceglédi Z50-es vonatok Monortól S50-es vonatként közlekednek a Nyugati pályaudvarig.
  • A debreceni Cívis InterRégiók csak Ceglédig közlekednek, illetve Ceglédről indulnak Szolnok, Debrecen felé.
  • A Debrecen, Nyíregyháza felé, illetve felől közlekedő Tokaj és Nyírség InterCityk teljes útvonalon közlekednek.

MINTEGY HETVENEN UTAZTAK A SZERELVÉNYEN

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a gázolás Vecsésen, a Nimród utca és a Károly utca kereszteződésénél történt. A szerelvényen mintegy hetvenen utaztak. A főváros hivatásos tűzoltói segítenek nekik biztonságosan átszállni a mentesítő járatra. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb