Smart Szeged

Kicsit sem lesz olcsó eljutni majd a BYD-gyárhoz Szegeden – az önkormányzatnak kell megoldania, hogy el lehessen érni tömegközlekedéssel

A szegedi önkormányzatnak kell megoldania, hogy a leendő BYD elektromosautó-gyárat el lehessen érni a városi tömegközlekedéssel, ennek pedig évente több száz millió forint lehet a költsége. Ez többletkiadásként terheli a várost, de állami támogatásra nem számítanak, mert a kormány évek óta egyre kevesebb térítést ad a helyi közösségi közlekedéshez.

A BYD elektromosautó-gyár beruházásának részleteit eddig a kormány és a város önkormányzata is igen szűkszavúan ismertette, de Botka László polgármester egy szegedi beszélgetésben több új információt is közölt. E szerint az önkormányzat végezteti el az építkezések előtt kötelező régészeti feltárást, és a terület lőszermentesítését is. A 300 hektárt három részben adják át a befektetőnek, és tavasszal vagy nyár elején már biztosan megkezdődhet az építkezés – írja a Telex.

A TÖMEGKÖZLEKEDÉS MEGOLDÁSA IS AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADATA

Mint kiemelték, az új gyár elérését lehetővé tevő tömegközlekedés megoldása az önkormányzat feladata. Mivel zöldmezős beruházásban épül meg az új üzem, oda most még nem mennek járatok, a helyi vonalhálózatot bővíteni kell. Ezzel Nagy Sándor alpolgármester foglalkozik, aki a Telex kérdésére azt válaszolta: „tervezik a közösségi közlekedés biztosítását a gyárhoz, amit jeggyel és bérlettel lehet majd igénybe venni, és Szeged jelenlegi közlekedési rendszerébe illeszkedik majd”. Azt még nem lehet előre tudni, hogy milyen időpontokban és honnan kell majd egyszerre sok embert eljuttatni a BYD leendő üzeméhez, erről egyeztetni fognak a céggel, felmérik majd az utazási igényeket – mondta az alpolgármester.

A 300 hektáros ipari park, a BYD gyárának tervezett területe Szeged északi részénél – Forrás: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

ÉVI TÖBB SZÁZ MILLIÓ LEHET

A lap szerint az új járatok költségeit várhatóan az önkormányzat fizeti, ezt a kiadást Nagy Sándor évi több száz millió forintra becsüli, jelenleg pontosabb összeget nem tud. Mivel a gyár termelése az első években folyamatosan bővül majd, és Botka László szerint 3-4 múlva érheti el a teljes kapacitását, közben változhat a munkaerő létszáma is, ami a közlekedési igényeket is módosíthatja.

A BYD gyára a sűrűn lakott területektől viszonylag távol, a város északi részén lesz, az 5-ös főút mentén, az M5-ös és az M43-as autópálya kereszteződésénél. A közelben van az Ipari Logisztikai Központ, a Nagybani Piac és az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont. Ezeket a város más részeiből jelenleg négyféle számozott buszjárattal lehet elérni, amelyek most viszonylag ritkán járnak, óránként egyszer indulnak. A mintegy 300 hektáros beruházási terület másik oldala a Sándorfalvi úthoz lesz közel, de onnan még messzebb van a most is elérhető tömegközlekedés.

BYD ÁLTAL ÜZEMELTETETT JÁRATOK IS LEHETNEK

Várhatóan, ahogyan más autógyáraknál, Szeged környékén is közlekednek majd a BYD által üzemeltetett, saját munkásszállító járatok is, ha a gyár alkalmaz majd más településekről bejáró dolgozókat. Az már kiderült, hogy a gyár mellett munkásszálló is lesz, de azt még nem tudni, hány fős. Botka úgy véli, eleinte a dolgozók betanításához több külföldi, főként kínai jön majd Szegedre, de később növekszik majd a hazai alkalmazottak aránya. Ez hatással lehet a közlekedési igényekre is – emlékeztet a lap.

NEM LEHET A VÉGTELENSÉGIG EMELNI AZ ÁRAKAT

Szegeden tavaly a közösségi közlekedés teljes költségét 10,7 milliárd forintra tervezték, és háromféle forrás fedezte. A jegyek és bérletek bevétele 2,6 milliárd forint volt, ami az egész költség 24,1 százalékát adta. Az önkormányzati ráfordítás 7,277 milliárd volt, ezzel a város az összes kiadás 68,3 százalékát fedezte, míg az állami támogatás 0,8 milliárdot hozott, ami a költségeknek csupán a 7,6 százaléka.

Az állami támogatás csökkent, például négy évvel ezelőtt még a költségek 10 százalékát fedezte. Nagy Sándor ismeretei szerint Európa nyugati felének nagyvárosaiban az utasok, az önkormányzat és az állam is egyharmad–egyharmad arányban járulnak hozzá a költségekhez. Szegeden azonban nem lehet a jegyek és a bérletek árait a költségeket jobban megközelítő szintre emelni.

Ha az árakat nagyobb mértékben emelnék, akkor kevesebben tudnák és akarnák megfizetni. Az idén év elején mégis volt áremelés, egy általános havi bérlet a tavalyi 8800 helyett már 9600 forintba kerül, a legolcsóbb, előre megvett menetjegy 470 forint lett, de a járműveken vásárolva ennél valamivel drágább.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb