Kikapcs

Szegeden mutatja be új produkcióját a Közép-Európa Táncszínház, melyet a világhírű szlovák művésszel, Anton Lachky-val alkottak meg

A Szegedi Nemzeti Színházban mutatja be február 22-én új, Ageless Generation (Kortalan Nemzedék) című előadását a Közép-Európa Táncszínház, a darab rendező-koreográfusa Anton Lachky – tájékoztatta a társulat az MTI-t.

A közlemény szerint az együttes harmadik alkalommal dolgozott együtt a Brüsszelben élő, világhírű szlovák művésszel. Az előadáson – melyet a szegedi premiert követően február 29-én a Trafóban láthat a budapesti közönség – egy olyan utazásra invitálja a nézőket, ahol az ellentétek találkoznak, generációk és kultúrák fonódnak össze.

LENYŰGÖZŐ TÖRTÉNETEK SOROZATÁBA PILLANTHATUNK BE

A produkció lenyűgöző történetek sorozatába vezeti be a nézőket, ahol minden lehetségesnek tűnik. Az előadás fő üzenete, hogy az élet minden lépését egy játékmester uralja, amely immár egész generációkat képes rabul ejteni, és a sziporkázó happy end garantált – áll a közleményben. A színpadon örvénylő koreográfia olyan, mint a víz, hol lágyan körülölel, hol könnyed szeretetteljes érintéssel simogat, majd a következő pillanatban őrült módon hullámzik és magába szippant – teszik hozzá.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb