kiemelt

Be fog lendülni a Magyar Posta: márciustól forgalomnövekedésre számítanak

Mint ahogyan egyik cikkünkben megírtuk, a kormány belenyúlt a csomagküldés piacába. Március végétől, azaz 28-ától minden webáruháznak biztosítania kell a lehetőséget, hogy a vásárló a Magyar Postát is választhatja, mint csomagszállító. Ezt egy kormányrendelet írja elő, a rendelet miatt forgalomnövekedésre számít a Magyar Posta.

AZT SZERETNÉK VISSZAHOZNI, AMIT A JÁRVÁNY ALATT ELÉRTEK

Habár az MTI érdeklődésére azt közölték, hogy az MPL a második legnagyobb piaci szereplő Magyarországon, voltak visszaesései a vállalatnak. Ilyen volt például a koronavírus-járvány utáni időszak. Most 2024 tavaszától arra számítanak, hogy ismét megnő a MPL forgalma.

HIRTELEN MEGUGRÓ EXTRA TERHELÉSRE KÉSZÜLNEK

Felkészültek arra, hogy az egyre intenzívebb e-kereskedelmi csomagforgalmat is kezelni tudják- írja az Index.hu. Fejlesztik, digitalizálják folyamataikat, szolgáltatásaikat. Tavaly év végére pedig 550-re emelték csomag automatáik számát, ez idén további 100 automatával bővül.

OLYAN HELYEKEN LESZNEK AUTOMATÁK, AHOVÁ GYAKRAN JÁRUNK

Például bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési csomópontokon, benzinkutakon, pénzintézetek közelében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb