Kikapcs

Futócipőt fel, Szeged: áprilisban egy jó ügyért futhatunk a LIONS Jótékonysági Diabétesz Futáson és Egészségnapon

A Szeged Első Lions Club Szeged egyik legnagyobb jótékonysági szervezete, mely 2001-es megalakulása óta minden évben számos rendezvénnyel és akcióval támogatja a szegedi és Szeged környéki rászorultakat. Idén áprilisban negyedik alkalommal rendezik meg jótékonysági diabétesz futásukat egy egészségnap keretében – közölte szerkesztőségünkkel a szervezet.

Mint kiemelték, április 27-én, szombaton a szegedi Délvidék Házban és a töltésen rendezik meg az immár hagyományosnak mondható LIONS Jótékonysági Diabétesz Futás és Egészségnap. A szervezők szűrővizsgálatokkal, sportolási lehetőségekkel és a diabétesz megelőzéséhez kapcsolódó programokkal várják az érdeklődőket.

A DIABÉTESZES GYEREKEK TÁBOROZTATÁSÁRA IS SZERETNÉNEK PÉNZT FORDÍTANI

A jótékonysági szervezet célja, hogy ingyenes szűrővizsgálatokat nyújtson a rendezvényre látogatóknak és felhívják a figyelmet a mozgás fontosságára, amely az egyik eszköze a diabétesz megelőzésének és hatékony kezelésének. Mihályi Géza, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy rendezvényükkel a Diabéteszes Gyermekeket Támogató Egyesületet szeretnék támogatni és célként minimum 500 000 Ft támogatási összeget határoztak meg. A rendezvény költségeit szponzorok támogatásából fedeznék, míg a futásra jelentkezők nevezési díjából befolyó összegeket teljes egészében az egyesület támogatására fordítanák. A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy az egyesület az adományt diabéteszes gyermekek táboroztatására és helyi rendezvények megvalósítására fogja fordítani.

LEGALÁBB 300 FUTÓT VÁRNAK

Szeri István a klub elnöke, elmondta, hogy nagyon büszkék arra, hogy hagyományt tudtak teremteni a rendezvényből. Ez már a negyedik alkalom amikor futásra és jótékonyságra bíztatják a szegedieket. Az első két futást még a Covid előtt tartották és tavaly került sor a harmadik rendezvényre, amely már egészség nap is volt egyben. A klub elnöke reméli, hogy idén is hasonlóan hangulatos rendezvényt tudnak megvalósítani, mint tavaly. Az idei évben legalább 300 futót várnak. A futáson részvevők két táv közül választhatnak: 4 km és 10 km. A rendezvényre kilátogatók számos programon vehetnek részt. Terveznek aerobic órát, gyermekprogramokat és természetesen egészségügyi szűrővizsgálatokat: vércukormérést, szemvizsgálatot, dietetikai tanácsadást. A tavalyi rendezvényen a legnagyobb sikere a gyermekfutásnak volt, melyet természetesen idén is megtartanak.

MEG SZERETNÉK MOZGATNI SZEGEDET

Terveik szerint megmozgatják Szegedet és remélik, hogy ismert sportolók, közéleti személyek és orvosok is részvételükkel támogatják a rendezvényt. A futás programra nevezési díj megfizetése és regisztráció szükséges. Lehetőség van támogatói jegy vásárlására is, mellyel a vásárlók a klub jótékonysági céljainak megvalósulását segíthetik. Az egészségnap kísérő programjain a részvétel díjmentes.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb