Sport

“Ha 390 felett tudnék emelni akkor boldog lennék” – így látja esélyeit az olimpiai kvalifikációra Nagy Péter

Nagy Péter a nyolcadik helyre lépett elő a londoni olimpiai eredményével, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan is előrébb sorolta a szegedi súlyemelőt, írtuk meg csütörtökön. Ennek kapcsán faggattuk Nagy Pétert, mit jelent számára ez a döntés, illetve milyen reményekkel tekint az olimpiai kvótaszerzés lehetőségére, amire még egy esélye van a 2023-as év Legszegedibb Sportolójának, méghozzá a március 31. és április 11. közötti thaiföldi világkupán.

Magyar Olimpiai Bizottság döntése alapján a férfiak +105 kg-os mezőnyében versenyző Nagy Péter eredetileg 11. helyen végzett Londonban, azonban az akkor elvégzett doppingtesztek újravizsgálásakor több pozitív mintát is találtak riválisainál, az ezt követő kizárások pedig azt jelentik, hogy a NOB hivatalosan is 8. helyre előre sorolta a szegedi súlyemelőt.

ÍGY MÁR NAGY PÉTER KÉT OLIMPIÁN LETT PONTSZERZŐ

Mint Nagy Péter elárulta nekünk, örömmel tölti el a NOB döntése, mert ez azt jelenti, hogy pontszerző lett két olimpián is. Ez azonban nem befolyásolja a párizsi olimpiai kvótaszerzést, a kvalifikációval nincs összefüggésben, viszont a pontszerző helyért járó jutalom utólag is jár érte.

FEBRUÁRBAN, ÖSSZETETTBEN 374 KILOGRAMMAL NYOLCADIK LETT A SZÓFIAI SÚLYEMELŐ EB-N

Mint korábban megírtuk, Nagy Péter, a 2023-as év Legszegedibb Sportolója, a nyolcadik helyen végzett összetettben a szófiai súlyemelő Európa-bajnokság utolsó versenynapján a plusz 109 kilogrammos kategóriájában. Ez volt a szegedi súlyemelő 15. felnőtt EB-je, melyen indult.

THAIFÖLDÖN MÉG SZEREZHET KVÓTÁT, ÁPRILIS 10-ÉN KELL NAGYON SZURKOLNUNK

Ami tény: Nagy Péter a 374 kilogrammal hét kilóval elmaradt tavalyi legjobbjától, így nem tudott előbbre lépni az olimpiai kvalifikációs rangsorban. A javításra még egy lehetőség kínálkozik: a március 31. és április 11. közötti thaiföldi világkupán, a kvalifikációs sorozat utolsó állomásán kell olyan összetett eredményt elérnie, amely párizsi ötkarikás kvótát érhet.

Mint elárulta, a versenynaptár szerint április 7-én, vasárnap indul, április 10-én versenyzik, úgyhogy akkor kell nagyon szurkolnunk a sikerért, akkor javíthat ugyanis eredményén.

“HA 390 FELETT TUDNÉK EMELNI, AKKOR BOLDOG LENNÉK”

Mint a szegedi súlyemelő most elmondta, jelenleg is Tatán van edzőtáborban, a jövő héten is ott fog készülni, azután egy hetet tölt itthon Szegeden, és már indulhat is Thaiföldre. Mint a kvalifikáció esélyeiről elárulta, most már látja, hogy mi kell hozzá. Úgy érzi, kemény megmérettetés előtt áll. “Ha egy jó eredménnyel tudnék elbúcsúzni a kvalifikációtól, akkor annak nagyon örülnék. Ha 390 felett tudnék emelni akkor boldog lennék, aztán meglátjuk, hogy mire lesz elég” – árulta el Nagy Péter.

VISSZATÉRT A TÉRDFÁJÁSA

Hozzátette, sajnos az EB-t követően, az utóbbi időben elkezdett visszatérni a térdfájása, ami miatt hol tudott edzeni, hol nem, de mint mondta, sajnos ilyen a felkészülés. “Ha sérülésmentesen végig tudom nyomni az egészet, akkor más lett volna az elvárás magamtól is, de így most lejjebb kell adni az eredményekből” – mondta el Nagy Péter.

Mi azért nagyon fogunk drukkolni a Legszegedibb Sportolónknak, hajrá Peti, mindent bele, nagyon szurkolunk!

Nagy Péter egyedüli magyar súlyemelőként vett részt az utóbbi három olimpián, 2012-ben Londonban, 2016-ban Rio de Janeiróban és 2021-ben Tokióban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb