Kikapcs

Várunk kapitány! A vízilabda legenda, Dr. Kemény Dénes Szegedre jön!

Szegedre látogat a volt szövetségi kapitány! Dr. Kemény Dénes hírnevét háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitányként szerezte. A magyar vízilabda ikonjaként emlegetik. Elismertségét mutatja, hogy számos díja között több ízben is megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztjét, illetve az év edzője címet. És most itt lesz Szegeden, ki ne szeretné látni a sportélet egyik legmeghatározóbb alakját?!

Dr. Kemény Dénes óriás motiváció a magyar sportéletnek. Generációkról generációkra vándorol a sporttudása, hozzáállása és az átélt sikertörténetei. Kevesen tudjátok róla, hogy mielőtt igazán legendássá vált volna a profi sportban elért teljesítményéért, 1986-ig Magyarországon, majd 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. 2008-ban Budapest díszpolgárának is megválasztották. 2011. május 6-án az Úszó Hírességek Csarnokának tagjává avatták. Viszont, most őrült kitartással teli vénájáról mesél a szegedieknek a Délvidék Házban. Természetesen a Szeged365 stábja is jelen lesz. 

A magyar vízilabda-válogatottat 1997 és 2012 között vezette, és ez idő alatt három olimpiai aranyat nyert. 2012-2018 között a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke volt, a FINA edzői bizottságának a tagja. Dr. Kemény Dénes pályafutását több tévés és rádióműsorban, cikkben és könyvben is feldolgozták már, számos interjú készült vele. Talán, a legnépszerűbb Endre Judit beszélgetése, amely könyvkiadásának címe: Kemény üzenetek. Mi pedig büszke szegediek egy meghatározó filmet nézhetünk meg vele a nagy beszélgetés előtt. 

Na gyerekek, ez tényleg csak szökő évente egyszer adatik, ne maradj le! 2024. április 06-án, a Kárpátia Filmszínházban lehetőség nyílik találkozni a mi Kemény Dénesünkkel egy különleges eseményen, ahol a Nemzet Aranyai című film vetítését követően, Méhes Gábor és Dr. Szabó Zoltán társaságában beszélgethetünk az egykori vízilabda szövetségi kapitánnyal. A beszélgetés 18:00 órakor kezdődik, a filmvetítés pedig 15:00-kor.

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a programról és az eseményről részletesebben, itt tudjátok elolvasni: 

A rendezvény részletei és jegyvásárlás
Az esemény a Délvidék Házban kerül megrendezésre, és a jegyek már elővételben megvásárolhatók online, a TIXA weboldalán. Ne hagyd ki ezt a különleges alkalmat, hogy részese lehess egy emlékezetes estének!
Helyszín: Kárpátia Filmszínház (Szeged, Közép fasor 1-3.)
Belépőjegy: 4 000.- Ft, mely ITT vásárolható meg: https://tixa.hu/kemeny_denes_szegeden

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb