A dobogó legfelső fokára állhatott a fogathajtás legrangosabb megmérettetésén a szatymazi Posta Dávid, aki ezzel nagy lépést tett a világbajnokság felé
Irtó büszkék vagyunk: áprilisban, Romániában a legmagasabb szintű nemzetközi 3 csillagos kategóriában versenyezhetett Posta Dávid, szatymazi fogathajtó, aki a tavalyi eredményei alapján vált jogosulttá, hogy a rangos diadalon megmérkőzhessen. Ennél magasabb szint nincs is a fogathajtásban, így nagyon nagy szó, hogy Dávid összetettben az első helyen végzett. A versenyről, az útról a világbajnokság felé, vele beszélgettünk.
“EZ VOLT AZ EDDIGI LEGKOMOLYABB VERSENYEM”
“Ez volt az eddigi legkomolyabb versenyem, ami egyben világbajnoki válogató is volt” – mondta el Dávid, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint, hogy az ősz folyamán megmérkőzzön az egyes fogathajtó világbajnokságon. A fogathajtás a lovassport egyik szakága, amelyben 2016 óta van benne Posta Dávid egyre mélyebben. Célul tűzte ki a Csongrád Megyei Lovas Szövetség elnökségi tagjaként, hogy lendítsen a megyei, fogatos életen. Ezzel párhuzamosan a Kezedben a Gyeplő Egyesület szakmai vezetői posztját is ő tölti be.
SZEPTEMBER KÖZEPÉN, FRANCIAORSZÁGBAN RENDEZIK A VILÁGBAJNOKSÁGOT
A tehetséges fiatalember gyermekkorától kezdve magában hordozza a lovak, az állatok szeretetét, amelyért nagyapjának hálás. Világbajnokságra készül az idei évben, de mindig szem előtt tartva, hogy megértse, megértesse a lovakat. Az ide vezető úton pedig óriási lépést jelentett számára a mostani győzelme. Mint megtudtuk, a fogathajtásban kétévente rendeznek világbajnokságot, s a romániai verseny már kvalifikációs versenynek számított az idei világbajokságra, ami szeptember közepén lesz Franciaországban.
HÁROM VERSENYSZÁM, HÁROM DOBOGÓS HELYEZÉS
A romániai válogatón három versenyszámból tevődött össze a verseny: díjhajtásból, maratonhajtásból, valamint akadályhajtásból. Dávid lovával, Facérral (Favory Prímás) díjhajtásban az első helyen végzett 12-13 pontos előnnyel, a maratonhajtásban 0,24 pont híján lecsúsztak a dobogó legfelső fokáról, így a második helyet érdemelték ki, míg a verseny harmadik napján egy hibátlan akadályhajtást mentek, így összetettben az első helyre kerültek.
MÉG PÁR VERSENY VÁR RÁJUK AZ IDÉNYBEN A SIKERES KVALIFIKÁCIÓHOZ
Dávid abba is beavatott bennünket, a világbajnoksági kvalifikációhoz még vár rájuk egy pár komoly megmérettetés. “Még egy ilyen szintű versenyt kell jól teljesítenünk, mint a romániai nemzetközi 3 csillagos, illetve több, hazai, nemzeti profi “A” kategóriás versenyt is. A szövetségi kapitány fog dönteni végül arról, hogy az eredmények alapján ki képviselheti hazánkat a világbajnokságon” – árulta el. Dávid azt is hozzátette, kiváló szereplésük komoly csapatmunkának köszönhető. A fogathajtó bajnok tavaly év elején lépett át a profi mezőnybe, s most már díjlovasedző, fogathajtóedző, állatorvos, patkoló kovács, segédhajtók, valamint szponzorok támogatják a munkáját, s eredményes felkészülését egy-egy versenyre.
NAGYON FONTOS AZ ÖSSZHANG LÓ ÉS LOVAS KÖZÖTT
Mint a fogathajtó elárulta, már decemberben elkezdte lovaival a felkészülést az áprilisi rangos megmérettetésre ahhoz, hogy mindketten csúcsformába kerüljenek. Azt is elárulta, ilyenkor több lóval treníroznak, ha ne adj isten véletlen történik egy sérülés, egy baleset, legyen lehetőség egy másik állattal folytatni a versenyt. Az viszont nagyon fontos, hogy mindegyik lóval meglegyen az összhang, ami hosszú, közös munka eredménye. “Nyilván ezt az összhangot nem a verseny hetén, napján kell elérni, inkább ez a hétköznapi munkában alakul ki. Napi szinten itt vagyok, itt élek a lovaim körül. Mindennap foglalkozom velük, ha nem is éppen edzés szinten, de etetem, ápolom őket, takarítok, legeltetem a lovat, tehát megvan a napi kontakt, szerintem ez a fajta lelki kötődés nagyon fontos” – magyarázta el.
A LÓVAL VALÓ KAPCSOLAT OLYAN, MINT A HÁZASSÁG
Dávid azt is elárulta, a lovakkal való kapcsolat, olyan, mint egy házasság: itt is vannak cirkuszok, összeveszések és esetlegesen sértődések. Mint megtudtuk, a lovak igen önérzetes állatok, nagyon meg tudnak sértődni és akkor kezdetét veszik a játszmák ló és lovasa között. Amikor azonban ezek a kis surlódásoik elsimulnak, az mindkettejüknek jó érzés, hiszen a lónak is úgy kényelmes mennie a kocsiban, ha a hajtó is jól érzi magát, és természetesen ez fordítva is igaz. “Ha én nyugodt vagyok, akkor a ló is átveszi ezt a nyugodtságot és akkor aszerint dolgozik. A ló nagyon jó tükröt tart elénk” – mondta el a fogathajtó.
SIKERÜLT KIHOZNI A LÓBÓL A MAXIMUMOT
Elmondta, van olyan ló, aki, ha az ember nem megfelelően bánik vele a hétköznapi munkában, akkor az állat igenis meg tudja büntetni a hajtóját a versenyen. “Keresztbe tesz a hajtónak a ló, vagyis azokat a dolgokat nem oldja meg, amit egyébként otthon, normál körülmények között megcsinál. De van ez fordítva is, ha kiegyensúlyozott a kapcsolat, és jó az összhang, akkor a ló úgymond segít. Én abszolút ezen a versenyen ezt éreztem, hogy a lovam segített a győzelemben. Nagyon jó volt közöttünk az összhang, és azt éreztem, hogy a ló igenis meg akarja mutatni magát. Azért vagyok még büszke erre a versenyre, mert régen sikerült megmutatnunk magunkat, hogy milyen tehetséges az én lovam és milyen tartalékok rejlenek benne. Mert az eddigi versenyeken, részben az én izgalmam miatt, és talán a közös rutintalanságunk miatt, nem biztos, hogy ez sikerült. Nem sikerült soha versenyen kihoznom a lóból a maximumot, amit edzésen ki tudok hozni belőle itthoni körülmények között. Most viszont talán annál is többet sikerült kihoznom és ezt az eredmények is jól tükrözik” – zárta gondolatait Posta Dávid.
A fotókat és videókat köszönjük Dávidnak!