Sport

Kajak-kenu világkupa: megszereztünk egy felnőtt világkupát és egy ezüstérmet

Továbbra is remekül szerepelnek a szegedi sportolók a kajak-kenu világbajnokságon a Maty-éren. A női kenu egyesek 500 méteres versenyében két magyar, két szegedi küzdött az érmekért és mindketten sikerrel is jártak. Egy felnőtt világkupát és egy ezüstérmet szereztünk. A szegedi születésű Kopasz Bálint pedig aranyérmet hozott.

KOPASZ BÁLINT SZEGEDI SZÜLETÉSŰ VERSENYZŐ, ELSŐKÉNT ÉRT CÉLBA, ARANYÉRMES LETT

Az olimpiai aranyérmes Kopasz Bálint, valamint a Tokióban mögötte másodikként célba érkezett Varga Ádám a Maty-éren megidézte a három évvel ezelőtti olimpia szellemét, míg a női kenu egyesek 500 méteres versenyében ugyancsak kettős magyar győzelem született, Kiss Ágnesnek és Nagy Biankának köszönhetően- írja az Index.hu. Kopasz egyébként ezzel duplázott, miután szombaton 500 egyesben is nyerni tudott, így vélekedett a teljesítményről:

“Nagyon örülök, hogy a mai napon ilyen szuper formát tudtam hozni, idén még nem eveztem egyszer sem 3:24-et. A tegnapi 500 méter után tudtam regenerálódni és a szélviszonyok is kedveztek nekem – nyilatkozott az M4 Sportnak a győriek 26 éves kajakosa. – Annak külön örülök, hogy lényegében mindenki itt volt, aki számít és tudtam egy nagyot csatázni. A végére azért én is elfáradtam, de ez nem csoda, mert az elmúlt hetekben kőkeményen edzettem.”

SZEGEDIEK A MEZŐNYBEN: KISS ÁGNES ÉS NAGY BIANKA IS ELKÉPESZTŐT MENTEK

A női kenu egyesek 500 méteres versenyében két magyar, két szegedi küzdött az érmekért és mindketten sikerrel is jártak. A héten még érettségiző Kiss Ágnes röviddel a rajt után az élre állt, és erőteljes húzásokkal féltávnál már másfél hajóhossznyi előnnyel vezetett. Bár ez a végéig némileg csökkent, a győzelméhez kétség sem férhetett, mögötte pedig klubtársa, Nagy Bianka ért be az ezüstérmes pozícióban- írja az MTI.hu.

“Sikerült maxos pályát mennem. Az első háromszáz nagyon jól sikerült, de a végén kicsit billegtem, így inkább a biztosra mentem. Mostanában összegyűltek a programok, de túlvagyok az érettségin, és most próbáltam mindent beleadni ebbe a futamba” – értékelt Kiss Ágnes.

NAGY BIANKA EZÜSTÉRMET SZERZETT

“Ebben a hátszélben nem volt könnyű dolgom, gyorsan vége lett a pályának” – fogalmazott Nagy. – “Ági most jobb volt, de nagyon örülök, hogy ketten állunk majd a dobogón. Legutóbb 2018-ban indultam 500 egyest és mivel kevés volt az idő a felkészülésre, elégedett vagyok az eredményemmel.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb