Közélet

Szolgálunk és töltünk: BYD autókat szervált a magyar rendőrség

“BYD Atto 3-asokat szervált a rendőrség. Ez itt még csak egy, később másik is szolgálatba áll” – szúrta ki a Totalcar, akik fotókat is lőttek a rendőrség előtt parkoló új villanyautóról. Mint kiderült, a BYD Atto 3-asoknak 420 kilométeres hatótávjuk van, és 7,3 mp alatt gyorsulnak álló helyzetből 100 km/h-s sebességre.

A Szegeden gyárat felhúzó BYD Atto 3-asa igen népszerű, akár városunkban is gyárthatnak majd ilyet. A típust BYD Yuan Plus néven 2022 első felében kezdték forgalmazni Kínában, és a 2023-as nemzetközi megjelenést követően az eladott autók száma 2023 szeptemberében meghaladta az 500 ezer darabot.

EURÓPAI ELVÁRÁSOK

Az autóról a Villanyautósok portál azt írja, hogy A BYD-nál nagyon jól felismerték, hogy ha Európában is eladható autót akarnak készíteni, akkor figyelembe kell venni az itteni vevők elvárásait is. Persze minél több piacnak akarnak ugyanazzal a modellel megfelelni, annál nehezebb a dolguk. De a BYD Atto 3 kilóg a manapság megjelenő kínai autók sorából. Bár méretben és formában is más, engem egy kicsit a Volkswagen ID.4-re emlékeztetnek az egyes megoldásai. Viszont ez már nem egy olyan másolat, mint amilyenekkel a BYD is kezdte az autógyártást 20 évvel ezelőtt, hanem egy teljesen egyedi, saját fejlesztés.

MOTORRAL EGYBEÉPÍTETT VEZÉRLŐEGYSÉG

A BYD Atto 3 a kínai gyártó villanyautós platformjának legújabb verziójára, a BYD E-platform 3.0-ra épül. Ez a gördeszka platform a két tengely között egy lapos dobozban rejti az akkumulátorát, így nagy szabadságot biztosít az autó kialakítására. A sokoldalúságot jól jelzi, hogy ugyanez az alapja a kisebb BYD Dolphin és a szedán formájú BYD Seal modelleknek is. A platformnak része a nyolc funkciót egyetlen egységben megvalósító meghajtás is. A motorral egybeépítik a jármű vezérlőegységét, az akkufelügyeleti rendszert, a motorvezérlőt, a feszültségelosztót, a DC-DC átalakítót, a fedélzeti töltőt és természetesen az erőátviteli egységet is. A rendszer valóban rendkívül kicsi, és valószínűleg így az autó gyártási költségén is tudtak faragni, de az integráltságnak később a javíthatóságnál lehetnek hátulütői.

7,3 MÁSODPERC ALATT GYORSUL 100-RA

A 150 kW-os (204 LE) maximális (65 kW névleges) teljesítményű állandó mágneses szinkronmotor (TZ200XSQ) az első kerekeket hajtja, és 7,3 mp alatt gyorsítja az autót álló helyzetből 100 km/h-s sebességre. A végsebességet elektronika tartja GPS szerinti 160 km/h-s limit alatt, de 310 Nm-es maximális nyomaték a Magyarországon legális sebességtartományokban kimondottan dinamikusan mozgatja az Atto3-at. Valószínűleg részben a platform képességeinek tudható be, hogy tavaly 5 csillagos lett a BYD Atto 3 töréstesztje az Euro NCAP értékelési rendszerében. Légzsák még a két elöl ülő közé is került, így a felnőttek védelmére 91%-os értékelést kapott. Látványos pontlevonást a közlekedés többi, sérülékeny résztvevőjét ért hatások miatt kapott (69%), de a biztonsági rendszerekre adott 74%-os adat is azt mutatja, hogy van még lehetőség a fejlődésre.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb