Szegedi Arcok

Csodálatos, illatozó levendulák: meglátogattuk a tavaly örökbe fogadott virágos kertünket a Füvészkertben, s egy meglepetésről is lerántjuk a leplet (galériával)

Lassan egy éve már, hogy az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Szeged365 szerkesztősége a 2023-as Levendula és Rózsa Napokon örökbe fogadhatta az SZTE Füvészkert levendula-gyűjteményét! Kíváncsiak voltunk majdnem egy év távlatából, mi újság a gyönyörű, finom illatú levenduláinkkal, melyekről Németh Anikóval, az intézmény igazgatónőjével beszélgettünk, közben pedig ki is ugrottunk a Füvészkertbe körbefotózni a csodálatos levendulákat, melyekről természetesen hoztunk nektek egy csokorra való friss képet.

MÁR MOST IS SZÉPEN VIRÁGOZNAK A LEVENDULÁK A FÜVÉSZKERTBEN

Mint Németh Anikótól megtudtuk, nagy általánosságban elmondható, hogy júniusban virágzik a levendula, akkor csodálhatjuk meg a legszebb arcát eme gyönyörű virágoknak a Füvészkertben is. “Magyarországon most elmondhatjuk, hogy kicsit megtréfál az időjárás bennünket, legalább két-három héttel előrébb jár a természet, mint ilyenkor megszokott. Úgyhogy már most is nagyon szépen virágoznak a levendulák” – avatott be bennünket az intézmény igazgatónője.

SZÍNES ÉS VÁLTOZATOS FAJTAGYŰJTEMÉNYT TALÁLHATUNK A LEVENDULÁKBÓL A FÜVÉSZKERTBEN

Mint hozzátette, ez a Szegedi Füvészkertben sincsen máshogy, már most kezdik teljes pompájukat bontogatni a levendulák, azaz, nagy örömünkre az a csodálatos virág – gyűjtemény, melyet tavaly a Szeged365 szerkesztősége örökbe fogadott. Németh Anikó elmondta, elsősorban arra törekednek, hogy fajtagyűjteményként minél változatosabb példányokat mutathassanak be a látogatóknak. Így a füvészkerti sétáink során a leváltozatosabb levendulákkal találkozhatunk. A botanikus kertet díszíti ugyanis:

  • angol és francia levendula,
  • spanyol levendula,
  • fogazott levendula,
  • páfránylevelű levendula,
  • óriás, illetve széleslevelű levendula is.

Sőt, mint az igazgatónő elárulta, ezeknek a levenduláknak nemcsak az alapfajaik találhatóak meg a Füvészkert gyűjteményében, hanem hibridek, és különböző szín – és formaváltozatok is, így akár fehér, vagy rózsaszín levendulákkal is találkozhatunk.

TAVALY A 2022 -ES ÉV LEGSZEGEDIBB SZEGEDIEK KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS GYŐZTESEI EGY-EGY RÓZSÁT FOGADHATTAK ÖRÖKBE

Megtudtuk azt is, a Füvészkert rózsagyűjteménye is egyre szebb arcát mutatja a látogatóknak. Két évvel ezelőtt kerültek friss, új tövek a gyűjteménybe, melyek egyre nagyobbak és egyre erősebbek. “Így a több, mint 300 rózsafajtánk igazán impozáns látványt nyújt a rózsakertben” – tudtuk meg Németh Anikótól. Tavaly a Levendula és Rózsa Napokon nemcsak szerkesztőségünk fogadta örökbe a Füvészkert kincseit, hanem a 2022-es Legszegedibb Szegediek díjazottjai közül Czutor Zoltán, Dr. Letoha Annamária, Joób Dóra, Kyle Eckhart, és Antoni Dusán is egy-egy különleges rózsafajtát fogadott örökbe.

A HAGYOMÁNY FOLYTATÓDIK: IDÉN IS ÖRÖKBE FOGADNAK A LEGSZEGEDIBB SZEGEDIEK DÍJAZOTTJAI EGY-EGY VIRÁGOT

A hagyomány idén is folytatódik, úgyhogy az idei Levendula és Rózsa Napokon a 2023-as Legszegedibb Szegedieket érheti az a megtiszteltetés, hogy a Füvészkert egy-egy csodás virágját örökbe fogadják! Természetesen az örökbe fogadás részleteiről hamarosan bővebben is beszámolunk nektek, addig is idézzétek fel a tavaly készült videónkkal az akkori örökbe fogadás legjobb pillanatait.

IDÉN IS LESZ LEVENDULA – ÉS RÓZSANAPOK A FÜVÉSZKERTBEN

Németh Anikó azt is elárulta, június közepén ismét a Füvészkertbe várják a levendulák és rózsák szerelmeseit, ugyanis 15-én és 16-án rendezik meg a XI. Levendula- és Rózsa Napokat Szegeden. Az igazgatónő a részletes programokba is beavatott bennünket:

Június 15. szombat

Levendula színpad:

  • 10.00-11.00 Könnyed komolyzenei dallamok Kovács Márton zongoraművész előadásában
  • 11.00 A Habakuk Zenekar zenés gyerekműsora Nyárhívogató címmel
  • 12.00-13.00 Könnyed komolyzenei dallamok Kovács Márton zongoraművész előadásában
  • 13.00-13.30 A Terebes Zenekar koncertje
  • 14.00 A Szegedi Fagottnégyes műsora Kamaravarázs című műsorukban kedvelt melódiák és filmzenék csendülnek fel Vizsolyi Lívia fagottművész, Greksa Márta hegedűművész, Rácz Gábor brácsaművész és Tóth-Németh Henrietta csellóművész előadásában
  • 15.00 Táncdalfesztivál Tartsatok velünk egy kis időutazásra! Megidézik Nektek a Táncdalfesztiválok évtizedekkel korábbi hangulatát. Kapcsolódjatok ki velünk, töltsük el kellemesen az időt együtt énekelve, – akár táncolva – a közismert, népszerű dallamokat. Szeretettel vár Titeket Vajda Juli, Kónya Krisztina, Szilágyi Annamária, Andrejcsik István és Szélpál Szilveszter. A zongoránál: Kovács Gábor
  • 16.30 A Docpiano Band jazz és swing műsora A Docpiano Band – Külön világ, felismerhető hangzás, a popzene újragondolása jazz-es, blues-os swing-es környezetben. Interaktív kalandozás a populáris zene világában új, de ismerősnek tetsző hangszerelésben. A zenekar tagjai Kovács András és Juhász Máté.

Ismeretterjesztő előadások:

Gyógynövény kert

  • 11.00 Időutazás egy középkori kolostor gyógynövénykertjébe az SZTE Farmakognóziai Intézet munkatársainak közreműködésével

Rendezvénysátor

  • 12.00 Mit kaphatunk ma a rózsától és levendulától? Nagy Mónika gyógy- és fűszernövény termesztő előadása. Az előadás során megismerhetjük a levendulát és a rózsát, mint növényeket, hallhatunk a múltbeli és jelenlegi felhasználásukról, gyógyhatásaikról és néhány recepttel is gazdagabbak lehetünk.
  • 13.30 Vadon gyűjthető ehető- és vadnövények – Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadása
  • 15.00 Egy kertész kertje Pilisszentkereszten– Szomoru Miklós kertészmérnök előadása, Ökotudatos kerttervezés

Június 16. vasárnap

Levendula színpad

  • 10.00-13.00 Könnyed komolyzenei dallamok Kovács Márton zongoraművész előadásában
  • 11.00, 13.00 Bergendóciai Meseösvény Családi programnak kiváló Meseösvényünk, ahol az egész családot bevarázsolják a mesébe! A színpadnál 11.00 és 13.00 órakor elhangzik a Békakirálylány meséje, majd 15 percenként indítják a csapatokat a mese útjára. Könnyű túra keretében állomásokon próbatételek, kalandok várják a gyerekeket, felnőtteket.
  • 13.00 Tóth Jonathan fellépése – Zenei utazás az olasz dallamok világában
  • 14.00 A Diseuse Duó műsora
  • 15.00 Az AV Acoustic zenekar fellépése
  • 16.30 A BLAIR fellépése A BLAIR formáció 2022-ben alakult Szegeden. A Fonogram-díjas Blaho Attila zongorista és Iski Roland énekes duójának műsorát főleg 20. századi jazz standard-ek és más közismert szerzemények alkotják.

Ismeretterjesztő előadások

Gyógynövény kert

  • 11.00 Időutazás egy középkori kolostor gyógynövénykertjébe Az SZTE Farmakognóziai Intézet munkatársainak közreműködésével

Rendezvénysátor

  • 13.00 Levendula – gyógyír testnek és léleknek Masa Ildikó (Partiscum Levendula) előadása. Levendulás készítmények a napi bőrápolásban és az aromaterápiában. Hogyan és milyen formában alkalmazhatjuk őket?
  • 14.30 Fűszer- vagy gyógynövény? Nagy Mónika gyógy- és fűszernövény termesztő előadása
  • 16.00 Virtuális látogatás a Zöld pagonyban Rákászné Sinka Erika, a Zöldpagony alapítójának és tulajdonosának előadása. Kerttervezés, kialakítás, kertápolás lépésről-lépésre

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Fotók: Sóti Gellért

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb