Szegedi ArcokVideo365

Czutor Zolit annyira megihlette a Szegedi Füvészkert, hogy még a műsort is átírta – exkluzív interjú a rózsát örökbefogadó Legszegedibb Zenésszel

Fantasztikus hangulat uralkodott vasárnap a 2023-as Levendula és Rózsa Napokon a Szegedi Füvészkertben. Ragyogó napsütés, illatozó, színpompás virágok és a nyugalom, a békesség csöppnyi oázisa volt a botanikus kert. Szívünknek azonban nemcsak ezért volt ez a nap különösen kedves, hanem azért is, mert a Szeged365 szerkesztősége örökbefogadta az SZTE Füvészkert levendula-gyűjteményét!

Sőt, a 2022-es Legszegedibb Szegediek díjazottjai közül többen tiszteletüket tették a rendezvényen – ott volt Czutor Zoltán, Dr. Letoha Annamária, Joób Dóra, Kyle Eckhart és Antoni Dusán is – akik mind egy-egy különleges rózsafajtát fogadhattak örökbe. Természetesen valamennyiüket el is csíptük egy kis beszélgetésre. Elsőként magáról az örökbefogadásról Németh Anikóval, az intézmény igazgatónőjével beszélgettünk, akivel együtt az éppen füvészkertbeli koncertjére készülő Czutor Zoltánt, a Belmondo frontemberét, a Legszegedibb Zenészt faggattuk.

OLYAN SZEGEDIEKET VÁLASZTOTTAK ÖRÖKBEFOGADÓNAK, AKIK VALAMILYEN MÓDON MEGHATÁROZÓ SZEREPET TÖLTENEK BE VÁROSUNK ÉLETÉBEN

Németh Anikó elmondta, elsősorban az volt a céljuk, hogy valami maradandót, olyan növényt találjanak az örökbefogadóknak, amit akár évről évre meglátogathatnak, megnézhetik, hogy milyen szépen fejlődik, és ezáltal még jobban kötődhetnek magához a növényhez és a Füvészkerthez is. Hozzátette, a másik fontos szempont az volt, hogy azok az emberek, akik valamilyen módon meghatározó szerepet töltenek be Szeged életében letegyék a névjegyüket a Füvészkertben, mint a Legszegedibb Szegediek közönségszavazás díjazottjai. Az igazgatónő azt is elmondta, valamennyiüknek személyre szabott rózsát választottak a kert közel 300 rózsafajtájából.

CZUTOR ZOLTÁN RÓZSÁJA A PIANO LETT

Így lett stílszerűen Czutor Zoltán rózsája a Piano. Ennél találóbb virágot nem is kaphatott volna a zenész. Mint elmondta, mindenki számára ismert a szó elsődleges jelentése, a piano ugyanis zongorát jelent, a másik jelentése viszont ennek a szónak a zenei terminológiában az, hogy halk. “Annyira illik szerintem a halk zene ehhez a gyönyörű környezethez, hiszen az egyik legfelemelőbb hely a Szegedi Füvészkert, hogy még a műsort is átírtam ennek megfelelően” – mondta el a Belmondo frontembere. Ez azt jelentette, hogy a Beatles számok mellett rózsás dal is bekerült a vasárnapi koncert repertoárjába.

A ZENÉSZ NAGY BOLDOGSÁGGAL LÁTOGATJA MAJD RÓZSÁJÁT

Németh Anikó azt is elárulta, a rózsák gondozását természetesen ők végzik, számukra már az is nagy boldogság, ha az örökbefogadók legalább évente egyszer meglátogatják a növényeiket. Czutor Zoltán el is mondta, húsz éve nem él már Szegeden, s annak idején, amikor biológia – kémia szakos hallgatója volt a szegedi egyetemnek, akkor járt sokat a Füvészkertbe, s most különösen örül ennek a felkérésnek, hiszen lesz indoka a kertbe vissza-visszalátogatni, aminek nagy boldogsággal tesz eleget.

Ne feledjétek, a Legszegedibb Szegediek ősztől ismét érkeznek: szeptemberben indul a nevezés a 2023-as közönségszavazásunkra!

Addig is, nézzétek meg Magyar Andor kollégánk videóján Németh Anikó igazgatónővel és Czutor Zoltánnal, a 2022-es Legszegedibb Zenésszel készült interjúnkat!

Operatőr és fotók: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb