Közélet

Több mint 1 millió forint értékű adományt kapott a csongrád-csanádi rendőrség az önkormányzattól

Csütörtökön a csongrád-csanádi önkormányzat több mint egymillió forint értékű adományt adott át a rendőrségnek, melyek között tabletek, webkamerák, külső akkumulátorok, monitorok és billentyűzetek is vannak. Ezekkel az eszközökkel a nyomozók és a bűnmegelőzési szakemberek munkáját segítik.

Ünnepélyes keretek között, február 13-án került sor azon eszközök átadására, melyek a jövőben a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőreinek, nyomozóinak, valamint bűnmegelőzési szakembereinek a munkáját hivatottak segíteni – írja a police.hu.

AZ ESZKÖZÖK CÉLJA A GYORS ÜGYINTÉZÉS

Mágori András József, az önkormányzat elnöke az átadást megelőzően nagyra értékelte a rendőrség és az önkormányzat együttműködését, méltatta a rendőrök munkáját. Dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrfőkapitány kifejtette, hogy milyen céllal kerülnek átadásra a korszerű eszközök; hangsúlyozta, hogy a készülékek közvetlenül az állampolgárok gyors, eredményes és kényelmes ügyintézését hivatottak segíteni. A rendőrfőkapitány megköszönte a támogatást, majd négyszemközti, szakmai megbeszélést folytatott a Közgyűlés elnökével.

A felek az esemény végeztével megerősítették közös szándékukat abban, hogy egymás munkáját támogatva, szoros, gördülékeny és folyamatos együttműködésben szavatolják Csongrád-Csanád vármegye közbiztonságát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb