Szegedi Arcok

“Búcsúzni? Én nem búcsúzom tőle” – megszólalt Ferenc pápa halálát követően a szegedi Kardos Mihály atya, akinek két éve kezet csókolt a pápa

A Bazilikában 2023 áprilisában a tolószékben misézni igyekvő pápa odaguríttatta magát a szintén tolószékes, egy szegedi hajléktalanotthonban élő, lábát vesztett Kardos atya mellé, jobbjával megfogta a magyar pap jobbját, kicsit csöndben voltak, aztán pár szót váltottak, majd Ferenc megáldotta, és megcsókolta a kezét, mire ő felzokogott. Megrendítő jelenet volt. Ő volt Kardos Mihály atya, aki naponta többször imádkozott Ferenc pápáért. Az elhunyt pápáról most azt mondta, hogy “Búcsúzni? Én nem búcsúzom tőle. Mert ő van. Csak már odaát van.”

BÚCSÚZNI ATTÓL KELL, AKIT MÁR SOSE LÁTUNK

A szegedi atyát a 24.hu érte el Ferenc pápa halálát követően, aki arra a kérdésre, hogy hogyan búcsúzik Ferenc pápától azt mondta, hogy

“Búcsúzni? Én nem búcsúzom tőle.”

Majd hozzátette, hogy azért, mert ő van, csak már odaát. Úgy véli, hogy búcsúzni attól kell, akit már sose látunk. “Szeretnék találkozni vele odaát. De, hogy mikor találkozunk, azt csak a Jóisten tudja” – mondta a lapnak Kardos Mihály atya, aki szerint a Jóisten nagyon, nagyon jó volt hozzá.

ÉREZTE, HOGY HÚSVÉTIG MEG FOG HALNI

“Az első gondolatom az volt, hogy éreztem, sőt tudtam, húsvétig meg fog halni. Egy testvérnek, Sajgó Szabolcs atyának március 3-án levelet írtam, melynek utolsó sora az, hogy Ferenc pápánkat most hívja haza örök otthonába a Mennyei Atya. Idebent a szállón betegtársamnak, Sanyinak azt mondtam: úgy érzem, Ferenc, akit 2013. március 13-án választottak pápává, megéli a tizenkettedik évfordulót, de húsvétra meghal. Aztán, mikor pár napja hallottam, hogy jobban van a szentatya, örültem, és azt gondoltam, úgy látszik, tévedtem, a Jóisten másként rendelkezett. De hát utóbbi esetben tévedtem” – mondta, majd hozzátette, hogy “azért imádkoztam, hogy azt adja a Jóisten, ami neki, Ferenc pápának a legjobb. És szerintem neki ez volt a legjobb.”

Ferenc pápát szombaton helyezik örök nyugalomra, ez a nap Magyarországon is nemzeti gyásznap lesz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb