Ferenc pápára is megemlékeznek a II. ÁGOTA® Futáson, ezzel tisztelegve a munkássága előtt

Szombaton rajtol a II. ÁGOTA® Futás a szegedi Dóm térről – és még most sem késő csatlakozni! Egy jótékonysági közösségi esemény, ahol még a helyszínen is nevezhetsz. Légy ott, és fuss értük – a jövőjükért, a közösségért, Szegedért!
Már csak egy nap, és újra megtelik élettel a szegedi Dóm tér: április 26-án, szombaton rajtol a II. ÁGOTA® Futás, amelynek célja a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok támogatása. A Szegedi Tudományegyetem, a Gál Ferenc Egyetem és a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal közös szervezésében megvalósuló eseményre még a helyszínen is lehet nevezni, így aki eddig hezitált, most még csatlakozhat.
A futás nemcsak a sportolásról szól, hanem arról is, hogy közösen tegyünk egy jó ügyért. A nevezési díjakból befolyt összeget az ÁGOTA® Alapítvány munkájára fordítják, amely a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok életkörülményeinek javítását célozza. A résztvevők különböző távokon indulhatnak: a gyermekek 100, 400 és 800 méteres távokon, míg a felnőttek 3, 6 és 12 km-es, valamint 4×3 km-es váltó távokon mérhetik össze erejüket.
A rendezvény különleges programokkal is várja a látogatókat. Katus Attila világ- és Európa-bajnok sportoló közös bemelegítést tart a futók számára, míg a nap folyamán JoerJunior DJ szettje gondoskodik a jó hangulatról. Emellett a gyermekeket buborékfutam, ugrálóvár és egyéb meglepetések várják.
Kiemelkedő pillanatként, délelőtt 10 órakor megszólalnak a Dóm tér harangjai, és ezzel egyidőben a rendezvény kísérőprogramjai félbeszakadnak. Ezzel a gesztussal a szervezők Ferenc pápa munkássága előtt tisztelegnek. Az ÁGOTA Futás olyan értékeket – mint az összefogás, a rászorulók támogatása – közvetít, amelyek a pápa hitvallását is mélyen áthatották.
A II. ÁGOTA® Futás az Ötpróba Szabadidősport-sorozat része is, így a résztvevők pontokat gyűjthetnek a program keretében. Minden nevező egyedi befutóérmet és rajtcsomagot kap, amelyek a részvétel és az összefogás emlékét őrzik. A szervezők célja, hogy a bevételekből egy fejlesztőközpont nyílhasson az ÁGOTA® Alapítvány által gondozott gyermekek számára.
Ne hagyd ki ezt a különleges eseményt! Holnap, április 26-án, a Dóm téren még lehetőséged van a helyszínen nevezni, és részese lenni ennek a jótékonysági futásnak, de mindenképpen érdemes időben érkezned! Fuss értük Szegeden!
A részletes programot itt találod:
