Szegedi ArcokVideo365

Emeljük kalapunkat: húsvétira hangolt nápolyi pizzával vendégelte meg a rászorulókat Dr. Rokszin Richárd és a La Mia Napoli Szegeden (videó)

A tavalyi évet követően idén is megvendégelte a rászorulókat a Mátyás téri ferences szegénykonyhán a szegedi transzplantációs sebész, Dr. Rokszin Richárd. A közismert szegedi jótevő jótékonysági kezdeményezéseivel (szerencsére) már Dunát lehetne rekeszteni, de ezúttal nem volt egyedül: jó barátja, az újszegedi La Mia Napoli alapítója, Márta Balázs is vele tartott Nagypéntek előtt egy nappal, és közösen vendégelték meg a rászorulókat a Mátyás téren.

Lassan megszokottá válik az Szegeden, hogy húsvétkor jótékonysági ételosztásra várja a rászorulókat Dr. Rokszin Richárd, a korábban a Legszegedibb Gyógyítónak, valamint az Év Covid Orvosának is megválasztott szegedi sebész. Nem volt ez másképp idén sem, Nagypéntek előtt egy nappal Márta Balázzsal, a La Mia Napoli pizzázó alapítójával együtt kedveskedtek a szegényeknek. A tavalyi évben klasszikus húsvéti menüsorral készült Rokszin Ricsi, a kezdeményezés pedig annyira megtetszett a közismert újszegedi pizzázó tulajdonosának, hogy úgy gondolta,

idén teljes mértékben Ő és a La Mia Napoli fedezi a sütéshez szükséges költségeket!

A húsvét szellemében pedig egy különleges nápolyi pizzát gyártott Balázs, amire minden olyasmi felkerült, ami ilyenkor megjelenik az asztalon:

  • tormás-tejszínes alap,
  • prágai sonka,
  • újhagyma,
  • és tojássárgája-majonéz is.

A múlt heti szívmelengető kezdeményezésen mi is részt vettünk, a pedig már ott voltunk, természetesen a két főszereplőt is kérdeztük:

A La Mia Napolit, valamint Dr. Rokszin Richárd korábbi jótékonysági akcióit az alábbi Szeged365 cikkekben mutattuk be:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb