Egy földhivatali ügyintéző letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság, vesztegetéssel vádolják
Több mint 7 éven keresztül jogosulatlanul, a szükséges okiratok és hatósági eljárás nélkül valótlan adatokat vitt fel, illetve törölt a közhiteles ingatlan-nyilvántartás térképi adatbázisában egy közép-magyarországi kormányhivatal földhivatali ügyintézője – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a Szegedi Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.
„A kormánytisztviselő – az eddig rendelkezésre álló adatok szerint közel félszáz cselekményével – rendszeres haszonszerzésre törekedett, az általa törvénysértően végzett adatmódosításokért cserébe a bűncselekménnyel érintett ingatlanok érdekeltjeitől jogtalan előnyt fogadott el. A módosítások miatt az ingatlanok tulajdoni lapja és a térképi adatbázis között eltérés keletkezett” – olvasható a közleményben.
TÖBB HELYSZÍNEN CSAPOTT LE A SZEGEDI REGIONÁLIS NYOMOZÓ ÜGYÉSZSÉG
Mint kiderült, a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség június 23-án több helyszínen végzett házkutatásokat, ezek a kormánytisztviselőt és további két, ingatlanközvetítőként dolgozó embert érintettek. A házkutatások során elektronikai eszközöket, dokumentumokat és készpénzt foglaltak le – írja a Telex.
GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI A KORMÁNYTISZTVISELŐT
Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a kormánytisztviselőt 48 rendbeli kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének, valamint 54 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az egyik ingatlanközvetítő azért hallgatták ki gyanúsítottként, mert a saját tulajdonában álló ingatlannal kapcsolatban vesztegette meg a kormánytisztviselőt, míg a másik ingatlanközvetítő közreműködött abban, hogy a földhivatali ügyintéző, egy harmadik fél érdekében pénzért önkényesen változtassa meg a nyilvántartást.
ELRENDELTÉK A LETARTÓZTATÁST
A gyanúsítottak nem tettek vallomást és panasszal éltek a gyanúsítás ellen. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája végül egy hónapra elrendelte a kormánytisztviselő letartóztatását, aki a döntés ellen fellebbezést jelentett be. A másik két gyanúsított szabadlábon védekezik.



