Elhunyt Wagner István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum korábbi igazgatóhelyettese
87 éves korában elhunyt Wagner István, a Móra Ferenc Múzeum korábbi igazgatóhelyettese, aki hosszú évtizedeken át tanított és szolgálta a múzeumi intézményrendszert Szegeden és a megyében – közölte hétfőn a Móra Ferenc Múzeum közösségi oldalán.
„Wagner István 1939. január 15-én született Szegeden. Tanulmányai során a Szegedi Tanítóképző Intézetben tanítói, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán magyar–történelem szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett” – olvasható a Móra Ferenc Múzeum közleményében.
ÉVTIZEDEKEN ÁT TANÍTOTT ÉS SZOLGÁLTA A MÚZEUMI INTÉZMÉNYRENDSZERT A MEGYÉBEN
Tanulmáynai elvégzése után Kisteleken és Zákányszéken tanított, majd 1964 és 1966 között a szőregi művelődési ház igazgatója volt. Ez után tizenhárom éven dolgozott tudományos munkatársként a TIT Csongrád megyei szervezetében. 1979-től tevékenykedett a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának múzeumigazgató-helyetteseként, és munkájával hosszú éveken át szolgálta a megye múzeumi intézményrendszerét. Wagner István 87 éves korában hunyt el, nyugodjék békében!



