Kikapcs

Műsorra tűzték az FBI International sorozatot, hamarosan megsasolhatjuk a Szegeden forgatott epizódot

Spanyol zászlók tucatjai, statiszták és food truck-ok lepték el tavaly városunk belvárosát, ugyanis itt forgatták az FBI International című sorozat egyes jeleneteit. Mint kiderült, Magyarországon is műsorra tűzték a sorozatot, így hamarosan mi is megsasolhatjuk a Szegeden forgatott epizódot.

Tavaly szeptemberben költözött Szegedre Madrid:

  • spanyol zászlók lepték el a Kárász és a Kölcsey utcákat és a Klauzál teret,
  • statiszták hada jelent meg a No1 Pub előtt,
  • “Policia” feliratú egyenruhában feszítettek a rendőrök,
  • spanyol fagyis autó, food truck, rendőrautó, és egy lerakodás alatt lévő matt fekete oldtimer színesítette a Belvárost,
  • és spanyol utcanévtáblák kerültek ki számos helyre.

A nem mindennapi jelenségnek roppant egyszerű oka volt: az FBI International című sorozatot forgatták éppen Szegeden, és városunk mellett a pesti belvárost, a Várnegyedet és a kelenföldi erőműt is bevette a stáb egy kis időre.

A SOROZAT SZINTE TELJES EGÉSSZÉT HAZÁNKBAN FORGATTÁK

A TV4 november 7-én mutatja be az FBI International című sorozatot, aminek szinte teljes egészét Magyarországon forgatták – olvasható a közelgő premier kapcsán kiadott pénteki sajtóközleményben. Az Esküdt ellenségeket (Law & Order) is jegyző Emmy-díjas Dick Wolf által jegyzett sorozat forgatókönyve szerint az FBI nemzetközi divíziójának egy csápja épp Budapesten építi fel a főhadiszállását, ahonnan Scott Forrester különleges ügynök vezetésével meggyilkolt, illetve fogvatartott honfitársaik ügyében nyomoznak. Az ügynökök egyike az informátorok sűrű hálózatát mozgatja, a másik a gyanús online pénzmozgásokat figyeli, de nyelvzseni és stratégiai géniusz is van köztük, fegyvert pedig csak ritkán vihetnek magukkal, így leginkább az eszükben, képességeikben és az öklükben bízhatnak.

HÓNAPOKIG DOLGOZTAK A SOROZATON

A közlemény szerint a stáb hónapokig dolgozott a különböző magyarországi helyszíneken, így a pesti belváros, a Várnegyed, a kelenföldi erőmű, a tököli repülőtér, sőt Székesfehérvár, Biatorbágy, vagy épp Szeged egy-egy részletét is felismerhetik majd a nézők. A Tisza és a Maros találkozásánál fekvő nagyvárosban például a madridi jeleneteket vették fel, így a terekből plazák lettek, a rektori hivatalból pedig amerikai nagykövetség. Az FBI-széria (FBI New York különleges ügynökei, FBI Most Wanted) harmadik leágazásának főszerepét a Dr. Csontból, illetve a Hazug csajok társaságából ismert Luke Kleintank alakítja majd, az epizódokat pedig november 7-től lehet majd látni a TV4 műsorán.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb