Kikapcs

Átadták az idei Gelsey-díjakat a Szegedi Dóm Látogatóközpontban

Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója és Bobay Beatrix ügyvéd kapta az idei Gelsey-díjakat. December 17-én, szombaton délelőtt rendezte meg a Gelsey Vilmos-díjátadó ünnepséget a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. A 2014 óta átadásra kerülő díj tisztelgés az intézetet alapító, 2021-ben elhunyt Gelsey Vilmos munkássága előtt.

2014 ÓTA ADJÁK ÁT A DÍJAKAT AZ ARRA ÉRDEMESEKNEK

A Gelsey Vilmos-díjátadó ünnepséget a 2021-ben elhunyt báró Gelsey Vilmos születésének 101. évfordulóján, december 17-én rendezték a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete (SZEGEPI) 2014 óta adja át a Gelsey-díjakat, ezzel is tisztelegve az intézetet alapító munkássága előtt. A szűk körben tartott ünnepségen Dr. Kiss-Rigó László püspök és Csák János miniszter adta át a díjakat és köszöntötte a vendégeket.

CSÁK JÁNOS KÖSZÖNTŐJÉBEN GELSEY VILMOST MÉLTATTA

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter az ünnepségen azt mondta, a köznevelés, közoktatás ezerszáz éve a magyar jövő záloga. Mint kifejtette, Gelsey Vilmos maga testesítette meg azokat az értékeket, melyek elismeréséül a nevét viselő díjat alapították. Mérhetetlen derű áradt belőle, ugyanakkor egyénisége nélkülözte a hiúságot, az irigységet, időt fáradtságot nem kímélve adta át tudását, tapasztalatát, s végtelen jó modor, kedvesség jellemezte.

A SZOBOR KITÜNTETÉSBEN BARLAY BENCE RÉSZESÜLT

A Gelsey Vilmos-díj a szoborral kitüntetésben olyan személy részesülhet, aki hosszú idő óta példát jelentő módon szolgálja a keresztény értékekre épülő magyar társadalom fejlődését, a gazdaság, a kultúra erősítésével is a keresztény nevelés ügyét. Az idén a Gelsey Vilmos-díj a szoborral kitüntetésben:

  • Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója részesült a keresztény nevelés ügyének több évtizedes, elkötelezett szolgálatáért. A díjazottat Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke laudálta.

A PLAKETTEL BOBAY BEATRIX MUNKÁSSÁGÁT ISMERTÉK EL

A Gelsey Vilmos-díj a plakettel kitüntetést olyan személynek ítélik oda, aki elkötelezett keresztényként a magyar nemzeti kultúra, az oktatás rendszereiben, azok irányításában ért el kimagasló eredményt. A Gelsey Vilmos-díj a plakettel kitüntetést:

  • az egyházi intézmények máig tartó jogi segítéséért és képviseletéért Dr. Bobay Beatrix ügyvéd kapta, akit Dr. Lipcsei Imre, a SZEGEPI igazgatója laudált.

Forrás: MTI/ Szeged-Csanádi Egyházmegye

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb