Csák János
-
Szegedi Arcok
Óriási büszkeség: Hat szegedi is Magyar Érdemrendet kapott ma a nemzeti ünnep alkalmából
Március 15-én az örök magyar alkotó és szervező erőt ünnepeljük – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Pesti…
-
Közélet
Csák János: a magyar kultúrában az a lényeg, hogy elfogadjuk, nem az ember a végső ítélő, van nálunk nagyobb erő
A polgári kormány a kultúrát nem szűk értelemben veszi, tehát nem csak művészeti alkotásokat, festményeket vagy zenei előadásokat ért rajta,…
-
Közélet
Csák János: Már csak néhány hetet kell várni a pedagógusbérek rendezésére
Csák János az Indexnek adott interjút, mely során elárulta: már csak néhány hét van hátra ahhoz, hogy megegyezzenek az Európai Unióval, így…
-
Közélet
Rovó László, rektor: az SZTE egykori és mai oktatói, kutatói és hallgatói nélkül nem ugyanaz lenne ma Magyarország, de talán a világ sem
A kormány a GDP 2 százalékát fordítja a felsőoktatásra idén, ez nemcsak Európában kiemelkedő, hanem a magyar történelemben is egyedülálló…
-
Közélet
Szétverte az eső a szegedi professzorok zászlós menetét, közben elindult az SZTE tanévnyitója
Hagyomány a szegedi egyetemen, hogy a tanévnyitó napján a dísztalárba öltözött professzorok, egyetemi vezetők zászlós menete indul a felsőoktatási intézmény…