Szegedi Arcok

“Egyetlen egységnyi vér akár három életet is megmenthet” – próba közben ugrottak át vért adni a Szegedi Szabadtéri sztárjai, Szaszák Zsolt és Dolhai Attila (videóval)

A Szegedi Szabadtéri Játékok két sztárja, Szaszák Zsolt és Dolhai Attila a Rebecca című musical próbái közben a Dóm tértől pár percre található Vérellátó Központba is ellátogatott, hogy felhívják a figyelmet a véradás fontosságára.

Szaszák Zsolt nemrég a “Vér nagykövete” lett, Dolhai Attila pedig rendszeres véradóként csatlakozott hozzá a kampányban. Mindketten tudják és hirdetik, milyen fontos szerepet tölt be az önkéntesen adott vér a hazai egészségügy körforgásában, és a véradás nyáron kiemelt jelentőségére szeretnék felhívni a közönség figyelmét.

AKÁR HÁROM ÉLETET IS MEGMENTHET EGY EGYSÉGNYI VÉR

A szerkesztőségünknek küldött közleményből kiderült, hogy Magyarországon naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség a biztonságos ellátáshoz, egyetlen egységnyi vér pedig akár három életet is megmenthet. A művészek célja, hogy eloszlassák a véradással kapcsolatos félelmeket, és minél többeket inspiráljanak a segítségnyújtásra.

Ha te is csatlakoznál, látogass el a Szegedi Vérellátó Központba (Honvéd tér 4.), vagy keresd meg a hozzád legközelebbi véradóhelyet az ovsz.hu oldalon!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb