Rekord összeggel zárult a Szívkalács Adománygyűjtő Akció Szegeden, majdnem 2 millió forint gyűlt össze, amivel a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt támogatják
Idén is rekord összegű adománnyal zárult a Szívkalács Adománygyűjtő Akció Szegeden. 2025 adventjében 1.850.000 forint gyűlt össze a program 16 gyűjtőpontján, és 3 kapcsolódó eseményen.
Mint a szervezőktől megtudtuk, a teljes összeget 2025. december 16-án a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány számlájára fizették be, míg az adománylevelet december 23-án dr. Katona Márta kardiológus professzor, az alapítvány kuratóriumi elnöke vette át.
SZÍVBETEG GYERMEKEKET, KORASZÜLÖTTEKET TÁMOGATNAK
A szervezők kiemelték, hogy a Szívkalács Adománygyűjtő Akció egy civil, szegedi adománygyűjtő kezdeményezés a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány számára, amit először 2019-ben rendeztek meg, így idén már hatodik alkalommal gyűjtöttek. Az adománygyűjtés által támogatott alapítvány célkitűzései között szerepel a szívbeteg gyermekek, koraszülöttek és újszülöttek gyógyításának támogatása új diagnosztikus és gyógyító eszközök vásárlásával. Aki tehát a Szívkalács Adománygyűjtéshez csatlakozik, ezeket a célokat támogatja.
4 GYŰJTŐPONTTAL KEZDTÉK, MÁRA 16-NÁL TARTANAK
A Szívkalács Adománygyűjtő Akció további célja, hogy felhívja a figyelmet a szívbetegségek gyakoriságára és a prevenció fontosságára, ugyanis évente 800-1000 kisgyermek születik valamilyen szívhibával. Az akcióhoz minden évben szegedi és Szeged környéki vállalkozások, intézmények, közösségek csatlakoznak, ezek a helyszínek a gyűjtőpontok. 2019-ben 4 gyűjtőponttal indult a gyűjtés, ez a szám idén 16-ra nőtt. Szerepelt közöttük fitneszterem, általános iskola, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, fogorvosi rendelő, virágüzlet, könyvelőiroda, irodatechnikai szaküzlet, fodrászüzlet, táncstúdió, jógastúdió, hulladékmentes bolt, és egyéb vállalkozások, baráti társaságok. A gyűjtőpontokon minden évben a szervezők által készített kézműves mézeskalácsok és perselyek kerülnek kihelyezésre – írták közleményükben, és azt is kiemelték, hogy az adakozni vágyók idén is kétféle módon segíthettek:
- bármekkora összeget dobhattak a perselybe,
- vagy vásárolhattak szívkalácsot, melynek jelképes támogatói ára az idei évben 1000 forint volt.
Az akció idén három héten át zajlott, a karácsony előtti hetekben, majd az összeg átadásával párhuzamosan a Gyermekklinikára is kiszállították a szervezők a szívkalácsokat az ott küzdő kicsi hősöknek! Azt is megtudtuk, hogy:
- 2019-ben 250.000 Ft adomány gyűlt össze, melyből egyéb forrásokkal kiegészítve újszülött lélegeztető gépet vásárolt az alapítvány.
- 2021-ben 400.000 Ft-tal zárult a gyűjtés, amelyet egy ultrahang vizsgálófej és egy holter EKG készülék megvásárlására fordított az alapítvány.
- 2022-ben 560.000 Ft-ot sikerült gyűjteni, melyből EKG készüléket vásárolt az alapítvány, amely számítógéppel és okoseszközökkel is összekapcsolható.
- 2023-ban 1.410.000 Ft gyűlt össze, melyet (egyéb forrásokkal kiegészítve) egy ultrahang készülék megvásárlására fordított az alapítvány.
- 2024-ben pedig 1.450.000 Ft-tal zárult a gyűjtés, melyet két betegőrző monitor vásárlására fordított az alapítvány.
JANUÁRBAN DÖNTENEK ARRÓL, HOGY MIRE FORDÍTJÁK AZ ÖSSZEGET
Dr. Katona Márta kardiológus professzor, a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy ezek a készülékek azóta is folyamatos működésben vannak. 2025-ben ismét rekord összeget sikerült gyűjteni, összesen 1.850.000 forintnyi adomány volt a perselyekben. A kuratóriumi elnök szerint ez az összeg is hiánypótló, és januárban, a kuratórium döntése után nyilatkoznak arról, hogy mire fogják fordítani.




