SportSzegedi ArcokVideo365

“Abszolút izgatott vagyok, ez egy kicsit idegen terep még, profi boksz” – hatalmas lehetőséget kapott a szegedi ökölvívó, Gémes Levente, aki hamarosan Angliában lép a ringbe (videóval)

Mint megírtuk, Gémes Levente számára nem is indulhatna jobban a nyár, hiszen hamarosan profi mérkőzésen léphet ringbe Angliában. A Szeged Box Club 21 éves versenyzőjére egy brit menedzsment figyelt fel, ennek köszönhetően pedig július 12-én már Essexben, a Brentwood Centre-ben bokszolhat egy angol ellenféllel szemben. A Szeged Sportolója díjjal kitüntetett ökölvívót az egyik edzésén el is csíptük egy interjúra, mint a Szeged365-nek elárulta, nagyon izgatott az angliai bunyó miatt, hiszen nagyon nagy lehetőséget kapott.

SZEGED SPORTOLÓJA DÍJJAL TÜNTETTÉK KI

Mielőtt az angliai mérkőzésre kitértünk volna, rákérdeztünk Levinél arra, hogy milyen volt átvenni a Szeged Sportolója díjat. Levi bevallása szerint nagyon jó, és megtisztelő érzés volt számára, hogy egy ilyen nívós díjjal tüntették ki Szegeden. “Abszolút úgy éreztem, hogy támogat a város” – emelte ki a díjjal kapcsolatban.

A LEGTECHNIKÁSABB ÖKÖLVÍVÓ LETT

A városi díjkiosztó után nem sokkal Gémes Levente a kőszegi Jurisics Kupán is ringbe lépett, ahol “A legtechnikásabb ökölvívónak” járó különdíjat is kiérdemelte. Erről elmondta, hogy két napon is egyhangú pontozással tudott nyerni ellenfeleivel szemben.

NAGY LEHETŐSÉGET KAPOTT LEVI

Kőszeg bár nem rossz hely, de azért nem az Egyesült Királyság! Gémes Levente ugyanis hamarosan Angliába utazik. Mint megtudtuk, az Instagramon keresztül kereste meg John Clark, brit menedzser, aminek köszönhetően Levi július 12-én már a Brentwood Centre-ben bokszolhat egy angol ellenféllel szemben.

“Ez egy nagyon-nagyon jó lehetőség, és nagyon örültünk is neki, hogy megkerestek ezzel az elképzeléssel. Egy kis írogatás után ki is mentünk egy meetingre, egy megbeszélésre, hogy tudjunk pontosítani és találkozni”

– magyarázta a Szeged365-nek Gémes Levente, aki kiemelte, hogy ezután megtörtént a szerződés aláírása. Azt is hozzátette, hogy nem Londonban, hanem Essexben fog bokszolni. Bevallása szerint a meccs miatt már nagyon izgatott, és nagyon várja.

FELNŐTTEK KÖZÖTT KELL BUNYÓZNI

Az sem elhanyagolandó tény, hogy bár Levi U23-as Európa-bajnok, most azonban a felnőttek között kell bokszolni. A sportoló szerint már korábban is engedték a felnőtt magyar bajnokságon indulni, amit egyik évben sikerült is megnyerni. Sőt, mint mondta, “maga az U23 is, ha úgy nézzük, egy felnőtt korosztály”.

“Abszolút izgatott vagyok, ez egy kicsit idegen terep még, profi boksz. Főleg Angliában, hiszen teljesen más világ. Más szint van kint, ezt láttuk is, hiszen egy nagyon jó gálán is részt tudtunk venni nézőként. Abszolút el vagyok ájulva, hogy milyen lehetőséget kaptam”

hangsúlyozta a szegedi sportoló, aki a felkészülésről is szót ejtett Nekünk. Mint mondta, egy kicsit változtatniuk kellett az edzés tematikáján, hiszen a profi “bunyó” eltér az amatőr ökölvívástól, “jobban preferálják a szabálytalanságokat”, illetve “több minden belefér”, magyarul: elnézőbbek a bírók.

“Ezeket az elemeket bele kell építeni a bunyóba, illetve készülni kell a későbbiekben arra, hogy nem 4-6, hanem 8-10-12 menet lesz. Ez teljesen más taktikai felépítést igényel”

– véli a sportoló. A jövőről is faggattuk egy kicsit. Levi bevallás aszerint 5 éven belül már 25-26 éves lesz, és szeretne addig a világbajnoki cím közelébe kerülni.

ANGLIA AZ ÖKÖLVÍVÁS BÖLCSŐJE

Ha már kint jártunk Levinél, elkaptuk az edzőként tevékenykedő Gál Konrádot is egy pár szóra. Levi nem mindennapi meghívásáról azt mondta a Szeged365-nek, hogy nagyon izgatottak voltak a lehetőség hallatán.

“Ilyen lehetősége nem nagyon volt még magyar ökölvívónak. Mivel Anglia az ökölvívás bölcsője, és hazája is, ezért nagyon várjuk, hogy mit fog hozni”

– mondta az edzőt, aki azt is kiemelte, hogy ez egy páratlan lehetőség. A felkészülésről is mesélt egy keveset. Edzőként úgy látja, hogy változtatni kell taktikailag és technikailag is bizonyos dolgokon, de mindent beleadnak a felkészülés alatt is. A fentiek mellett az interjú során Konrád azt is megosztotta velünk, hogy nem egyszeri alkalom lesz az essexi bunyó, hanem hosszútávú megállapodás született Levi, és az angol menedzsment között.

A teljes riportot Gémes Leventével és Gál Konráddal itt tudod megnézni:

@szeged365

Hajrá, Levi!! “Abszolút izgatott vagyok, ez egy kicsit idegen terep még, profi boksz” – hatalmas lehetőséget kapott a szegedi ökölvívó, Gémes Levente, aki hamarosan Angliában lép a ringbe! A Szeged Sportolója díjjal kitüntetett ökölvívót az egyik edzésén el is csíptük egy interjúra! #Szeged365 #GémesLevente #Anglia #ökölvívás #Szeged

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb