Kikapcs

Inspiráció a fiatal művészeknek: először rendeztek indusztriál art alkotótábort diákoknak Szegeden

Először rendeztek indusztriál art alkotótábort a Tömörkény-gimnázium képző- és iparművész diákjai és művésztanárai részvételével a MAHART Tiszayacht Kft. hajóépítő és -javító szegedi telephelyén – közölte Árvai István, a K-ARTS Művészeti Alapítvány kurátora.

A szakember az alkotótábor zárónapján elmondta, a Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion, nemzetközi alkotótábor már nagy hagyományokkal rendelkezik az indusztriális kortárs képzőművészet fejlesztésében, sok alkotónak szabad lehetőséget adva a kísérletezésre, kibontakozásra.

INSPITÁCIÓ A TISZA PARTJÁN

A szimpozion “fióktáboraként” szervezték meg a sok neves képzőművészt pályájukon elindító Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium és Technikum növendékei és művésztanárai részvételével a négynapos kísérleti rendezvényt. A Tisza partján található telephelyen az üzemi háttér, az ipari táj is adott és a folyó látványa is inspirációval szolgálhat a fiatal alkotók számára – fogalmazott a kurátor.

FÉMHULLADÉKBÓL, ALKATRÉSZEKBŐL SZÜLETTEK MŰVEK

A diákok műveik elkészítéséhez az ipartelepen termelődő sokféle formájú fémhulladékot, egyedi bontott gépi alkatrészeket, építőanyagokat használhattak föl alapanyagul, a festő-, grafikus növendékek képeik hordozójául szívesen választottak osb lapot vagy különböző, az épületek külső burkolásánál alkalmazott kompozit lemezeket, de válogathattak a belsőépítészek számára készült tapéta vagy padlószőnyeg mintakollekciókból is. Munkájuk során használhatták az ipartelep asztalos-, lakatos- és hegesztőműhelyének berendezéseit, szerszámait – tudatta a kurátor.

JÁTÉKOSABB FOLYAMAT

Retkes Máté, a gimnázium művésztanára elmondta, az alkotótáboron az iskola tizenöt 12. és 13. évfolyamos növendéke vett részt. A diákok nem kaptak előre meghatározott feladatot, témát, a helyszínen látott formák átírásából, a talált tárgyak kompozícióba helyezéséből születtek az alkotások. A műteremből kilépve az iskolai gyakorlatokon megszokottnál konstruktívabb, játékosabb folyamat részesei lehettek.

ACÉL, VAS ÉS VÖRÖSRÉZ

Barta András művészpedagógus közölte, a diákok különböző fémmegmunkálási eljárásokkal acélból, vasból, vörösrézből, alumíniumból készítettek plasztikákat, változatos hordozókra kortárs és hagyományos technikákkal táblaképeket, egy növendék pedig fadúcot faragva örökíti meg a néhány éve a folyóból kiemelt lapátkerekes gőzös, a Szőke Tisza maradványait.

KIÁLLÍTÁSON MUTATJÁK BE A REMEKMŰVEKET

Az alkotótáborban született munkákat egy a következő tanévben, ősszel rendezett kiállításon mutatják be a közönségnek. Az tervek szerint a tábort követően is folytatódik a szakgimnázium és a KÉSZ csoport közötti együttműködés, a diákok a hajóépítő üzemmel szomszédos telephelyen működő Edupark szakképző intézményben sajátíthatják majd el a kortárs fémszobrászatban egyre fontosabbá váló hegesztés alapjait – írja az MTI.

Fotók: KÉSZ Csoport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb