Néhány nap alatt több ezer ember jelezte, hogy ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, amelyeket a BYD vezetőinek, Szeged és az ország irányítóinak címzett nyílt levelemben megfogalmaztam. Voltak, akik támogattak, mások személyes tapasztalatokat osztottak meg, és olyanok is jelentkeztek, akik egyszerűen csak válaszokat szeretnének. Egy dolog azonban világossá vált: a szegediek nem a fejlődés ellen vannak, hanem átlátható, biztonságos és emberhez méltó fejlődést akarnak. Most elmondom, mi történt a levél megjelenése óta.
Amikor leültem, hogy megírjam a BYD szegedi gyárának vezetőihez, a város és az ország vezetőihez, valamint minden szegedi emberhez szóló nyílt levelemet, nem politikai oldalakban és nem kattintásokban gondolkodtam. Azoknak az embereknek a kérdései jártak a fejemben, akik nap mint nap itt nevelik a gyermekeiket, itt dolgoznak, itt lélegeznek, és joggal akarják tudni, mi történik a városukban.
A nyílt levél megjelenése után szinte azonnal megmozdult valami. Először néhány üzenet érkezett, majd egyre több. Telefonon, közösségi oldalakon, e-mailben és személyesen is kerestek. Édesanyák írták le a félelmeiket, családapák kérdeztek a teherautókról, a porról és a földmozgatásról, mások a munkakörülményekről, a külföldi dolgozók helyzetéről és a város jövőjéről beszéltek. Több ezer jelzést kaptam, és ezek között rengeteg személyes történet, kérdés és aggodalom volt. Nem állítom, hogy minden beszámolás automatikusan bizonyított tény. Azt viszont igen, hogy ennyi ember hangját nem lehet legyintéssel elintézni.
Sokan ugyanazt írták le más és más szavakkal: nem a gyár ellen vannak, és nem akarják, hogy Szeged kimaradjon a fejlődésből. Munkahelyeket, erős gazdaságot és biztos jövőt szeretnének. De tudni akarják, milyen szabályok szerint zajlik az építkezés, ki ellenőrzi a munkafolyamatokat, milyen anyagokat mozgatnak, hogyan védik a környezetet, és mit tesznek azért, hogy a beruházás ne a szegediek nyugalmának rovására valósuljon meg. Ez nem túlzó elvárás. Ez egy olyan város természetes igénye, amely befogadja a fejlődést, de közben nem akar lemondani a saját biztonságáról, tartásáról és önbecsüléséről.
A levelem egyik legfontosabb mondata az volt, hogy aki Szegeden dolgozik, annak értenie kell, hová érkezett. Nem azért, mert bárkit ellenségként kellene kezelni. Éppen ellenkezőleg. A külföldről érkező dolgozók közül sokan maguk is kiszolgáltatott helyzetben lehetnek, távol az otthonuktól és a családjuktól. Nekik is világos tájékoztatásra, tisztességes munkakörülményekre és emberi bánásmódra van szükségük. A felelősség elsősorban azoké, akik idehozzák, foglalkoztatják és irányítják őket. Az együttéléshez nem gyűlölet kell, hanem szabályok, kommunikáció és kölcsönös tisztelet.
Szeged története is arra tanít bennünket, hogy a fejlődés és a felelősség nem választható el egymástól. Az 1879-es nagy árvíz után a város szinte teljesen újjáépült, ekkor alakult ki a ma is ismert körutas és sugárutas szerkezet. Szeged a pusztulásból úgy állt fel, hogy közben modernebb, erősebb és élhetőbb lett. Ez a város mindig képes volt befogadni az újat, de soha nem úgy, hogy közben feladta volna önmagát. Most is ez a feladat: fejlődni, építkezni, munkahelyeket teremteni, de közben minden döntésben megőrizni Szeged biztonságát és emberi arcát.
Nem akarok ítéletet hirdetni olyan ügyekben, amelyekben a hatóságok feladata a vizsgálat. Nem akarok bizonyíték nélkül senkire sem vádat kiáltani. Azt azonban továbbra is ki fogom mondani, hogy az emberek kérdéseire válaszolni kell. A bizonytalanságot nem lehet kommunikációs panelekkel megszüntetni. Adatok, nyilvános ellenőrzések, pontos tájékoztatás és számonkérhető felelősség kell. A Szeged365 az elmúlt napokban arról is beszámolt, hogy hatósági ellenőrök jelenhettek meg a szegedi gyár területén, ahol a munkavállalók dokumentumait vizsgálhatták. Ez is azt mutatja, hogy a beruházást övező kérdésekről nyíltan kell beszélni.
Köszönöm azoknak, akik névvel és arccal írtak. Köszönöm azoknak is, akik félnek, ezért névtelenül kerestek meg. És köszönöm azoknak, akik nem értettek velem mindenben egyet, de emberi hangon mondták el a véleményüket. Szeged attól erős, hogy tudunk vitatkozni, kérdezni és gondolkodni. Nem kell mindenben egyetértenünk. Abban azonban közös nevezőre kell jutnunk, hogy a városunk egészsége, tisztasága és biztonsága nem lehet politikai vagy gazdasági alku tárgya.
A több ezer jelzés után még biztosabban gondolom: ezt a történetet nem szabad elengedni. Nem botrányt kell gyártani, hanem válaszokat kell szerezni. Nem embereket kell egymás ellen fordítani, hanem világos szabályokat kell teremteni. Nem a fejlődést kell megállítani, hanem el kell érni, hogy az valóban Szegedet és a szegedieket szolgálja.
A nyílt levelemet ezért most ismét, teljes terjedelmében közzéteszem.
“Nyílt levél a BYD szegedi gyárának vezetőihez, Szeged és az ország vezetőihez és minden szegedi emberhez!
Kiss Balázs Imre vagyok, szegedi lokálpatrióta, édesapa, közösségépítő, a Szeged365 társtulajdonosa, és olyan ember, akit sokszor támadtak már azért, mert kimondott dolgokat. Lehet engem támadni, lehet rajtam gúnyolódni, lehet azt mondani, hogy túl hangos vagyok, túl érzelmes vagyok, túl szegedi vagyok, de egy dolgot nem tudnak elvenni tőlem: én szeretem ezt a várost.
És amikor Szegedről van szó, amikor a gyermekeinkről, a nőkről, a családokról, az itt élő kisemberekről, a Tiszáról, a levegőről, a földről, az otthonunkról van szó, akkor nekem kötelességem megszólalni. Mert Szeged nem egy ipari terület. Szeged nem egy építkezési depó. Szeged nem egy logisztikai pont valakinek a térképén. Szeged nekünk az otthonunk.
A Dóm tér, a Tisza-part, a Stefánia, a Mars tér, a panelházak közötti játszóterek, az óvodák reggeli zaja, az anyák féltő tekintete, a nagyszülők lassú sétája, a fiatalok nevetése, a szegedi napfény, amit nem lehet Excel táblába írni. És ezt az otthont nem engedhetjük beszennyezni. Sem káros anyagot tartalmazó földdel, sem porral, sem kaviccsal, sem elhallgatással, sem félrenézéssel, sem kiszolgáltatott kínai munkások vérével, verejtékével, nyomorával.
A BYD szegedi beruházása lehetőség is lehetne. Én nem vagyok a fejlődés ellensége. Soha nem voltam az. Szeged fejlődését akarom. Munkahelyeket akarok. Erős várost akarok. Olyan Szegedet akarok, amelyre büszkék lehetünk. De a fejlődés nem jelentheti azt, hogy közben becsukjuk a szemünket. Nem jelentheti azt, hogy ha nagy a pénz, akkor kisebb lesz a felelősség. Nem jelentheti azt, hogy ami máshol talán elfér, az itt is elfér. Nem. Szegeden nem fér el a szennyezés. Szegeden nem fér el az, hogy ne tudjuk pontosan, milyen földet mozgatnak, honnan hoznak anyagot, hová viszik, mi kerül a levegőbe, mi kerül az utakra, mi kerül a gyermekeink közelébe.
Világosan ki kell mondani: az Európai Unió környezetvédelmi szabályait, Magyarország törvényeit és Szeged írott és íratlan szabályait mindenkinek be kell tartania. Nem nagyjából. Nem papíron. Nem kommunikációban. Hanem a valóságban. Minden egyes teherautónál, minden egyes talajmintánál, minden egyes munkaterületen, minden egyes döntésnél. Szeged földje nem alku tárgya. A szegedi emberek egészsége nem mellékes költség. A gyerekeink tüdeje, a családjaink nyugalma, a nők és gyermekek biztonsága nem lehet egy beruházás apró betűs része.
És igen, beszélni kell arról is, hogy Szegeden nagy számban jelentek meg és jelennek meg olyan emberek, akik más nyelvet beszélnek, más kultúrából érkeznek, más környezetben szocializálódtak. Ezt nem gyűlölettel kell kezelni, hanem felelősséggel. Ők emberek. Dolgozók. Sokszor kiszolgáltatott emberek. Nem ellenségek, hanem olyan emberek, akiknek meg kell érteniük, hová érkeztek. Meg kell érteniük, hogy Szeged nem átjáróház, nem szemétlerakó, nem ideiglenes tábor, nem névtelen város valahol Európában. Szeged egy büszke, érzékeny, kulturált, szerethető város, amelynek lelke van. És éppen ezért a felelősség nem csak az övék. A felelősség azoké is, akik idehozták őket. Azoké, akik szerződtetik őket. Azoké, akik irányítják őket. Azoké, akiknek kötelességük lenne elmondani nekik, hogyan élünk itt, mit várunk el, mit jelent nálunk a tiszta utca, a rendezett környezet, a közös tér tisztelete, a szabályok betartása. Aki Szegeden dolgozik, annak tudnia kell, hogy itt nem szemetelünk. Itt nem hordunk szét koszt. Itt nem legyintünk a porra, a földre, a veszélyes anyagra, a lakossági félelemre. Itt nem mondjuk azt, hogy „majd lesz valahogy”, mert Szeged nem „valahogy” város. Szeged a mi városunk.
Éppen ezért indult el a www.iloveszeged.com hírportál. Szeged egyetlen, kifejezetten külföldieknek szóló lokális hírportálja, angolul és kínaiul. A Szeged365 egyik tulajdonosaként, a saját szerény lehetőségeimhez képest elindítottam valamit, amire szerintem óriási szükség van ebben a városban. Egy olyan felületet, ahol az itt élő, itt dolgozó, ide érkező külföldiek is gyorsan, érthetően, emberi nyelven kaphatnak információt Szegedről. Nem Budapestről. Nem általánosságban Magyarországról. Hanem rólunk. A mi városunkról. A mi rezgésünkről. A mi kultúránkról. A mi mindennapjainkról. Mert én hiszek abban, hogy aki megismeri Szegedet, az könnyebben megszereti. És aki megszereti, az vigyázni fog rá. Nem fogja eldobni a szemetet. Nem fogja semmibe venni az utcát, ahol jár. Nem fogja idegen testként kezelni ezt a várost. Megérti, hogy itt történetek vannak. Megérti, hogy a Tisza nem csak víz. A Dóm tér nem csak térkő. A szegedi napfény nem csak időjárás. A paprika nem csak fűszer. Ez mind mi vagyunk. Ez Szeged.
A www.iloveszeged.com azért indult el, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a kultúrákat. Hogy a kínai munkás, a külföldi mérnök, az ide érkező család, a nemzetközi diák ne csak itt legyen, hanem értse is, hol van. Hogy tudja, milyen városba érkezett. Hogy lássa, mennyire gazdag Szeged kultúrában, sportban, gasztronómiában, emberségben, történelemben, közösségben. Hogy érezze szeretett városunk lüktetését. Hogy ne csak használja Szegedet, hanem kapcsolódjon hozzá. Tudom, nem vagyok óriáscég. Tudom, szerények a lehetőségeim. Tudom, nem áll mögöttem végtelen pénz, politikai hátszél, nemzetközi apparátus. De amim van, azt beleteszem. Hamarosan az itt élő, ide utazó, vagy itt tanuló külföldieknek exkluzív tartalmakkal is jelentkezünk! Mert én ebben hiszek. Abban, hogy a sajtónak dolga van. Abban, hogy a kisemberek hangját is fel kell erősíteni. Abban, hogy azoknak is joguk van tudni, mi történik körülöttük, akiknek nincs kapcsolatuk, nincs bejárásuk, nincs erejük harcolni.
Abban, hogy egy várost nem csak utakból, gyárakból és beruházásokból kell építeni, hanem bizalomból, tiszteletből és közös nyelvből is.
Ezért kérem a BYD vezetőit, a kivitelezőket, az alvállalkozókat, a város és az állam választott és kinevezett vezetőit: vegyék komolyan Szegedet. Vegyék komolyan a szegediek félelmeit. Vegyék komolyan a környezetvédelmi kérdéseket. Vegyék komolyan a munkások emberi méltóságát. Vegyék komolyan azt, hogy itt nem névtelen tömegek élnek, hanem családok. Anyák. Gyerekek. Idősek. Dolgozó emberek. Olyanok, akik nem kérnek sokat, csak azt, hogy ne a fejük felett döntsenek az életükről. Legyen átláthatóság. Legyen felelősség. Legyen ellenőrzés. Legyen valódi tájékoztatás. Legyen tiszta válasz arra, milyen anyagok mozognak, hová kerülnek, milyen szabályok szerint, ki ellenőrzi, ki felel érte. Ne akkor beszéljünk ezekről, amikor már megtörtént a baj. Ne akkor kérjünk bocsánatot, amikor már por van a tüdőben, szemét az út szélén, félelem a lakókban, és csend a felelősök részéről. Lehet engem ezért is támadni. Megszoktam. De én akkor is azt mondom: Szegedet nem adjuk oda. Nem adjuk oda szennyezett földért. Nem adjuk oda elhallgatott kockázatokért. Nem adjuk oda politikai kényelmességből. Nem adjuk oda azért, mert valakik szerint a fejlődéshez hallgatni kell. Nem kell hallgatni. Beszélni kell. Kérdezni kell. Védeni kell azt, ami a miénk.
Aki idejön, azt vendégként fogadjuk. Aki itt dolgozik, azt emberként tiszteljük. Aki meg akarja ismerni Szegedet, annak kezet nyújtunk. De aki veszélyezteti ezt a várost, aki szemetet, szennyezést, félelmet vagy kiszolgáltatottságot hoz ide, annak nagyon világosan meg kell értenie: Szeged nem kér ebből. Szegedet szeretni kell. És aki szereti, az óvja is.”
