Már 20 ezren meglátogatták a „Drága barátom, Picasso” kiállítást Szegeden (frissítve, fotókkal)
Hétfőn újabb kerek látogatószámhoz érkezett a szegedi Móra Ferenc Múzeum Picasso-kiállítása. A húszezredik látogatónak Fogas Ottó múzeumigazgató a képzőművész alkotásai által ihletett ajándékcsomagot adott át.
A muzeológus az MTI-nek elmondta, hogy a vakáció végeztével is komoly az érdeklődés a kiállítás iránt. Nyáron nagyobb részt turisták látogatták a Múzeumok Éjszakáján, június 20-án megnyitott, Pablo Picasso és a magyar alkotók kapcsolatát bemutató tárlatot. Az utóbbi hetekben főként Szegedről és Csongrád-Csanád megyéből érkeztek vendégek, és mellettük jelentős számban fogadnak érdeklődőket Budapestről. Hozzátette: népszerűek a hétvégente rendezett ajándék tárlatvezetések is. Ősszel hagyományosan sok iskolai csoport látogat el a Móra-múzeumba, részben azért, mert jó néhány éve a közgyűjtemény a tanév során állandó belépést lehetővé tevő bérletet kínál az osztályoknak. Ezzel az előző tanévben csaknem hatezer diák élt – közölte a szakember.
A KIÁLLÍTÁS ELSŐ RÉSZE PICASSO ÉLETÉT ÉS MAGYAR KAPCSOLATAIT MUTATJA BE
A január elejéig látható tárlat első egysége Picasso életének több fontos elemét mutatja be. A vendégek megismerhetik a képzőművész nagy szerelmeit: feleségeit, múzsáit, szeretőit, akik nagyban hatottak munkásságára. Egy mérethű reprodukción megjelenik a Guernica című festmény, Robert Capa fotóin pedig izgalmas egyéniségét hozza közelebb az érdeklődőkhöz. A tárlaton bemutatják Picasso több egyedi és sokszorosított grafikáját és kerámiáját. A kiállítás egyik termének három falán és padlóján animált, zenés vetítés látható, amely Picasso életének, művészetének fontosabb elemeit, gondolatait szemlélteti, miközben további műveivel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A tárlat második egységében azoknak a magyar művészeknek a munkái láthatók, akik valamilyen módon hatással bírtak Picassora vagy személyes kapcsolatban is álltak vele.
A KIÁLLÍTÁSON A GYEREKEK IS KURÁTORRÁ VÁLHATNAK
Nyáron egy gyermek foglalkoztató-térrel is bővült a kiállítás, ahol Picasso stílusában például fonalgalambot, emberi arcokat készíthetnek a gyerekek, valamint kurátorrá is válhatnak: saját minikiállítást készíthetnek.
FRISSÍTVE: A HÚSZEZREDIK LÁTOGATÓ NÉGY SZTE HALLGATÓ VOLT
A Móra Ferenc Múzeum közösségi oldalán elárulta, hogy a jubileumi látogatók az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar tanítóképzős hallgatóiból álló négyfős csoport volt. „A szegedi és nagykőrösi hallgatók emelt óraszámban tanulnak művészetet és vizuális nevelést, így egy különleges egyetemi óra keretében, Sonkodi Rita művésznő, egyetemi oktató kíséretében látogattak el hozzánk” – derül ki a bejegyzésből.
A kiállításról bővebben korábbi cikkünkben olvashattok:



