Közélet

Döntések sora a Parlamentben: egészségügyi kamarai tagság, mentelmi jogok és új Médiatanács-elnök (frissítve)

Sűrű nap elé néz kedden az Országgyűlés: több fontos kérdés is napirendre kerül, a képviselők egyebek mellett az egészségügyi kamarai tagság szabályairól, a Médiatanács vezetéséről, valamint a kormány gyermekvédelmi javaslatcsomagjáról is dönthetnek. Mi természetesen követjük az eseményeket, és minden fontos döntésről beszámolunk a folyamatosan frissülő cikkünkben. Kezdünk!

NAPIREND ELŐTTI FELSZÓLALÁSOKKAL KEZDENEK

A napirend előtti felszólalások között Kapitány István a rezsiköltségeket érintő kérdésekről beszélt. Elmondása szerint a Tisza energiapolitikájának két legfontosabb eleme az energiahatékonyság és az energiaszuverenitás, ezekkel pedig a teljes energiaárat szeretnék csökkenteni. Hozzátette: Magyarország kőolajellátása biztosított, a kormány pedig már megkezdte az energiabeszerzések optimalizálását.

FRISSÍTVE (10:00): MEGSZAVAZTÁK A KÖTELEZŐ EGÉSZSÉGÜGYI KAMARAI TAGSÁGOT

134 igen, 50 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadták az egészségügyről és az egészségügyi szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás összegző módosító javaslatát. Ennek értelmében újra kötelező lesz az egészségügyi dolgozók kamarai tagsága.

FRISSÍTVE (10:43): FELFÜGGESZTETTÉK HÁROM KÉPVISELŐ MENTELMI JOGÁT

Kocsis Máté, Pócs János és Panyi Miklós mentelmi jogát is felfüggesztették rágalmazási ügyek miatt.

  • A parlament Kocsis Máté mentelmi jogának felfüggesztését 143 igen és 44 nem szavazattal fogadta el. Kocsis nem volt jelen az ülésen.
  • Pócs János nem kívánt felszólalni, ezt követően a képviselők 141 igen és 45 nem szavazattal függesztették fel a mentelmi jogát.
  • Panyi Miklós a szavazás előtt arról beszélt, hogy vállalja a szavait a bíróság előtt. Az ő mentelmi jogának felfüggesztését 141 igen, 45 nem szavazattal és 1 tartózkodással fogadta el az Országgyűlés.

FRISSÍTVE (10:45): ÚJ ELNÖKE LETT A MÉDIATANÁCSNAK

Új vezetőt választott az Országgyűlés a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa élére. Polyák Gábort 132 igen és 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül választották meg a Médiatanács új elnökének.

FRISSÍTVE (10:55): A MÉDIATANÁCS ÚJ TAGJAIT IS MEGVÁLASZTOTTÁK

Dr. Bencsik Mártát 186 igen szavazattal, dr. Bodrogi Bea Juditot és dr. Nagy Krisztinát pedig egyaránt 187 igen szavazattal választották meg. Dr. Tóth Máté szintén a Médiatanács tagja lett, őt 171 igen, 9 nem szavazattal és 7 tartózkodás mellett választották meg. Ellenben nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást Pindroch Ferenc és Szabó László: előbbi 78 igen, 84 nem és 18 tartózkodó szavazatot kapott, utóbbiról pedig 72-en szavaztak igennel, 95-en nemmel és 16-an tartózkodtak. A házelnök bejelentése szerint a Médiatanács az elnök mellett legalább három megválasztott taggal megalakult, a hiányzó tagok helyeire pedig később ismét szavazhatnak. Ezt követően a Médiatanács új elnökének és tagjainak eskütételére került sor. A Fideszes és KDNP-s képviselők az eskütétel előtt kivonultak az ülésteremből.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb