Közélet

Kormányinfó: ha nincs drasztikus javulás, nem lesz enyhítés – a jövő héten döntenek (frissítve)

Magyarország kormánya a jövő héten vizsgálja meg, hogy fenntartja-e a szigorításokat. Ha nincs drasztikus javulás, akkor nem szabad ezzel számolni – nyilatkozta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón.

Íme a 2021-es második Kormányinfó legfontosabb kijelentései, röviden, tömören.

KEVÉS VAKCINA ÉRKEZIK

Gulyás Gergely elmondta, hogy az utóbbi időben kevesebb vakcinához jutottunk az EU-tól, ezért fordulunk az Unión kívüli gyártókhoz. A közösségen kívüli államokban, például Izraelben, az USA-ban jóval nagyobb tömegben oltanak. Tárgyalunk minden alternatív megoldásról, így Oroszországban és Kínában is, de csak olyan vakcinát fognak behozni, amelyet a magyar hatóságok engedélyeznek. 

Mint Gulyás mondta, az Európai Gyógyszerügynökség is lassú.

Az AstraZeneca engedélyezése nem történt meg, a magyar hatóság már megtette, a britek már oltanak vele. Az uniós beszerzésben lekötött vakcinával 8,8 millió embert lehetne beoltani.

Magyarországon 8,8 millió ember beoltására lenne elegendő, ha csak az Unióból érkező vakcinára támaszkodnánk.

DÖNTÉS SZÜLETETT A HÁZIORVOSI PRAXISRÓL

A kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek. Attól függően milyen formáját választja a prakszis-közösségnek. Három lehetőség van, de mindegyik esetben részesülnek a béremelésből és ez vonatkozik a fogorvosokra is. 

Ez a három kategória:

  • aki a legszorosabban együttműködik, az a teljes béremelést megkapja, 
  • aki lazább közösséget vállal, az az emelés 80%-át kapja meg, 
  • aki pedig nem vállal praxisközösséget, az a 30%-át. 

Ez mintegy 100 milliárd forintos költséget jelent majd a költségvetésnek – mondta a miniszter.  

VAKCINA-GATE

A kormány nem gyakorol nyomást a hatóságokra, hogy ne tartsanak be minden szakmai protokollt a vakcina engedélyeztetése terén – nyilatkozta a miniszter, aki szerint ezzel együtt fel kell gyorsítani az engedélyeztetés folyamatát, hogy az oltásokkal minél több életet lehessen megmenteni. Az AstraZeneca uniós engedélyezése például még nem történt meg, viszont az Egyesült Királyságban már ezzel oltanak.

Oroszország felpörgette gyártását és úgy tűnik a Szputnyik V-ből ebből hamarosan lehet vásárolni. A SinoPharmnál egymillió adag vakcinára szerződtünk, de ennek hazai engedélyezése még folyamatban van.

FEBRUÁR UTÁN IS MARAD A TÁVOKTATÁS

Az egyetemek a korábbi távoktatásban kezdik meg a második félévet.

MOST MÁR FIX: JÖN A HAZAI VAKCINA-ÚTLEVÉL

A védettséget igazoló okirat lesz idehaza is, erről mindenki kap majd egy plasztik kártyát. Azok kaphatják meg ezt, akik vagy átestek a víruson, vagy beoltották őket. Minden egyes oltóanyagnál külön vizsgálják a gyártók jelenleg, hogy meddig áll fenn a védettség. Mint Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, általában az oltásoknál éves védettség a jellemző.

AZ AMERIKAI-MAGYAR KAPCSOLATOKRÓL

Bizalmat szavaz a magyar kormány az új demokrata adminisztrációnak – hangzott el szintén újságírói kérdésre: “Mivel a NATO-ban szövetségesek vagyunk, bízunk abban is, hogy odahaza a felmerült problémákat sikerül mielőbb megoldaniuk.”

INGYENES PARKOLÁS, KORLÁTOZÁSOK

Jövő héten dönt a kormány a korlátozások fenntartásáról vagy enyhítéséről.

Ha nincs drasztikus javulás, akkor nem szabad ezzel számolni – nyilatkozta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón.

A parkolás kérdését is meg fogják vizsgálni, de egyelőre aki teheti, egészsége érdekében járjon saját autóval – mondta a miniszter.

Forrás: Origo, Index, MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb