Fülöp Tímea
-
Mindenmás
Zsebbenyúlós lesz a tankolás Szegeden is: tavaly óta nem látott drágulás jön a benzinkutakon
Tovább folytatódik az üzemanyagárak emelkedése a hazai kutakon a Holtankoljak adatai szerint, a dízel esetében olyan mértékű drágulás jön, amilyenre…
-
Sport
Büszkeségünk: négy számban is nyert az MVM Szeged VE 16 éves kenusa az Olimpiai Reménységek Versenyén
Négy arany- és egy ezüstéremmel Gyányi Milán volt a magyar csapat egyik legeredményesebb versenyzője a Poznanban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén…
-
Közélet
Megrázó videó: “hatalmas robbanás és füst, és vége is volt” – pár méterről vették fel a börgöndi repülőtragédiát, melyben két szegedi pilóta vesztette életét
Vasárnap délután zuhant le egy repülőgép a Börgöndi Légiparádén, amelyet a közismert szegedi pilóta, R. Vilmos emelt a magasba, s…
-
Közélet
Orbán Viktor elmondta, meddig tervez kormányozni
Orbán Viktor miniszterelnök a kötcsei pikniken beszélt arról, hogy a jelenlegi állás szerint meddig tervezi kormányozni az országot. A zárt…
-
Közélet
Igazságügyi légi szakértő: a roncs szinte teljesen kiégett, így nehéz megállapítani, mi okozta a Börgöndön lezuhanó kisrepülőgép tragédiáját, melyben két szegedi pilóta vesztette életét
Madas László, igazságügyi légi üzemeltetési szakértő szerint még korai kijelenteni, hogy mi okozhatta a börgöndi légi parádén lezuhanó kisrepülőgép tragédiáját,…
-
Mindenmás
Napi pakk: verőfényes napsütés és Continental Futófesztivál vár ma ránk Szegeden
Energikusan indul a vasárnap Szegeden, ugyanis ma reggel startol a Continental Futófesztivál a Dugonics téren. Szerencsére az idő is kedvezni…
-
Zavartalan napsütésre és 32 fokra számíthatunk vasárnap, Szegeden
Vasárnap folytatódik a szeptemberi nyár, szinte az egész országban zavartalan napsütésre számíthatunk, így Szegeden is 32 fokkal zakatol tovább a vénasszonyok…
-
Közélet
Hétfőtől forgalmi változás lép életbe a szegedi vonatoknál – komplex pályakarbantartást végeznek Kiskunfélegyháza és Szeged-Rendező között
A Cegléd–Szeged vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok szeptember 11-től november 16-ig, mert Kiskunfélegyháza és Szeged-Rendező között komplex pályakarbantartást végeznek. A…






