Kisházi Sándor
-
Közélet
Május 1-től a szomszéd megyében is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer
Május 1-jétől két újabb vármegyében, Komárom-Esztergomban és a velünk szomszédos Békésben indul el az új háziorvosi ügyeleti rendszer – derül ki az…
-
Mindenmás
Füstbe borult a Csillag Börtön egyik szerelőcsarnoka, kint vannak a mentők is (frissítve)
Négy tűzoltóautó döngetett végig a Dorozsmain – kaptuk üzenetben Jani nevű olvasónktól délután 4 előtt, mint megtudtuk, a Csillag Börtön…
-
Közélet
Földrengés volt az éjjel Bosznia-Hercegovinában, a déli országrészben is érezni lehetett
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt –…
-
Blog
Lord of the Dance belépőkkel díjazzuk, ha velünk teszteled a Szeged365 applikációt
Nincs megállás: három hete pörög a Nagy Szegedi APP-teszt, amelynek célja, hogy együtt, Veletek közösen csiszoljuk tovább a harmadik születésnapunkon…
-
Közélet
Megmenekült az utcára kerülés elől a kübekházi Balla Béla, ma tartották meg a házavatóját
Szombat délután tartották meg Balla Béla, a hajléktalanná vált kübekházi közmunkás konténerház-avatóját. A majd 15 m2-es hajlék elkészült, a berendezése…
-
Sport
Breaking: legyőztük a Veszprémet, 30-28 ide, Mikler, Rosta és Bombac is remekelt, tombol a PICK Aréna! (frissítve)
Igen, igen… és igen!!! A PICK Szeged megcsinálta, behúzta, dagad a szegedi mellkas, 30-28 ide! Szombaton már az ötödik Szeged–Veszprém…
-
Blog
Szeged365 Kisokos: ma délután Pick-Veszprém háború az arénában, mutatjuk a nyerteseinket és a legfontosabb infókat
Zúzós kis délután elé nézünk, 24 nap alatt negyedik alkalommal csapnak össze a Kékek az ősi riválissal. Az OTP Bank…
-
Mindenmás
Forgalommal szemben csapatott egy autós az M5-ön Szeged közelében, videó is készült róla
Forgalommal szemben hajtott egy autós az M5-ös autópályán – látható egy, az RTL szerkesztőségéhez eljuttatott nézői felvételen. Az eset szerda…







