Hirdetés
Hirdetés
0.6 C
Szeged
2021, január 26., kedd

Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Mindenmás Külföldön sem fenékig tejfel: két magyar egészségügyi nővér beszámolója a Szeged365-ön

Külföldön sem fenékig tejfel: két magyar egészségügyi nővér beszámolója a Szeged365-ön

A külföldön való munkavállalás nem fenékig tejfel. Köztudott, hogy senki azok közül, aki ezt választja nem kalandvágyból teszi azt, hanem a jobb és könnyebb megélhetés érdekében/reményében. Azért, hogy fent tudja tartani önmagát, a gyermekeit, hogy segíteni tudja idős szüleit és hátrányos, nehezebb sorban élő családtagjait. Azért, hogy létezni tudjon egy normális, elismerhető, szerethető módon. Ám mint sok minden másnak, ennek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Erről számolt be a Szeged365 olvasói közül ma két hölgy.

Minek után a délután megjelent álláshirdetésünk ezúttal egy Németországban végezendő munkára is felhívta a figyelmet, amit szerkesztőségünk egy szegedi Facebook csoportban talált, a Szeged365 olvasói közül kettő röviden leírta ezen a téren szerzett saját tapasztalatait, amelyeket rájuk való tekintettel – közös megegyezés alapján – álnéven teszünk közzé. Előtte azonban mutatom, hogy hogy szólt az a hirdetés, itt ni:

Melinda két és fél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Németországban próbál szerencsét. Csaknem 30 évet dolgozott egészségügyi nővérként egy kórházban, ahol anyagilag szinte semmibe vették tudását, hozzáértését és tapasztalatát. Nem tudott félre tenni, nem tudott fejlődni. Nem tudta támogatni a gyermekeit, férjével egyik hónapról, a másikra éltek. Ebből lett elege. Csalódottan felállt és ötven évesen azt mondta, hogy szerencsét próbál külföldön. Német nyelvórákat vett, tanult, okult, próbálkozott, a valóságban azonban mindez aztán sokkal nehezebben ment. Ma már viszont elmondása szerint egész jól boldogul.

Két és fél évvel ezelőtt döntöttem először úgy, hogy szerencsét próbálok. A választásom Németországra esett. Révén, hogy 30 évig egészségügyi nővérként dolgoztam, a nyugati országban is hasonló területen, egy idősek otthonában vállaltam munkát. Egy munkaközvetítő cégen keresztül sikerült mindezt megvalósítanom. A cég munkatársai már az első pillanatban rendkívül figyelmesek és kedvesek voltak. „

Melinda ennek ellenére mindössze fél évet töltött el Németország egyik legismertebb és legnagyobb városában, ugyanis a munkaközvetítőt cég és az idősek otthona, ahol dolgozott szállást és ellátást ugyebár nem biztosított a náluk munkát vállalóknak. Vagyis a nő fizetésének java az albérletre és az alapvető szükségletek beszerzésére ment el jó részt. Így aztán sokkal kevesebbet tudott félre rakni, mint azt eredetileg tervezte.

Illusztráció

„Mivel nem tudtam annyit spórolni, amennyit szerettem volna, fél év után hazajöttem, majd egy másik munkaközvetítő cégen keresztül, néhány hónappal később a szomszédos Ausztriában vállaltam házi betegápolást. Ez ugyan egy sokkal összetettebb és kötöttem feladat, mégis, anyagilag sokkal praktikusabb. Jelenleg ugyanis egy olyan családnál vagyok, ahol két idős beteg embert kell ápolnom a nap 24 órájában. Ez a család egy külön szobát és fürdőszobát biztosított a számomra, illetve közös konyhahasználatot és élelemmel való ellátást. Az, hogy milyen családhoz kerül az ember, hogy azok hogyan viselkednek vele és mennyire segítenek neki legyen szó bármiről, nagyon fontos. Jelenleg a munkámért kapott pénz most már szinte teljes egészében megmarad, félre tudom tenni azt.”

A hölgy hangsúlyozta: a honvágyat és hazaszeretetet persze nem lehet pénzzel megvenni, de az a tény, hogy az elmúlt, közel három évben sokkal többet keresett, mint az azt megelőző harminc év bármely hónapjában, vigasztaló és reményt keltő a számára. Éppen ezért amíg az egészsége bírja, külföldön tevékenykedik majd.

Illusztráció

Éva hét éve él és dolgozik Németországban. Férjével a jobb élet reménye és gyermekeik kiiskoláztatása vitte külföldre. Hat évig a csodálatos Kölnben éltek és dolgoztak, fél évvel ezelőtt azonban München költöztek. Éva és férje egy ismerősük által került a nyugati országba. A nő először házi ápolást vállalt, majd dolgozott idősek otthonában, míg végül egy klinikán kapott helyet. A német nyelv elsajátítása nem ment könnyen. Időt, pénzt és energiát követelt tőlük. Mindeközben pedig gyermekeik távollét a is igen csak megviselte őket.

Összeszorított foggal, kitartóan dolgoztak a cél érdekében, ami lassan, de biztosan meg is valósult. A két kamaszból ugyanis időközben felnőtt ember vált akiket ma már kevésbé kell anyagilag támogatni. Őket azonban továbbra sem vonzza a külföldi lét. Megtalálták és igyekeznek meg is állni a helyüket idehaza. Éva fél éve immár egy müncheni kórházban dolgozik, egészségügyi nővérként. Egy munkaközvetítő cég segített neki a munkahely és a lakóhely váltásban, amelynek dolgozói azóta is nyomon követik és, ha kell segítik mindennapjait. A kórház lakást is biztosított a számára, ám ennek busás ára van. És bár férje is azonnal kapott munkát, a körülmények és a megélhetés egyelőre nem teszi lehetővé számukra a spórolást. Sőt. Kölnben ugyan kevesebbet rúgott a megélhetés, a vállalt munkák azonban időről-időre nehezebbé váltak, anyagilag viszonyt nem hoztak többletet. Mindez azonban az országon belül is tartománytól függően változó.

Egyáltalán nem volt egyszerű a külföldi munkavállalás mellett dönteni, ám a szükség nagy úr. Nem volt más lehetőségünk, tudtuk, hogy el kell indítanunk a gyermekeinket az úton. Biztosítanunk kell számukra minden lehetőséget a boldog, teljes élethez, erre pedig csak külföldi munkavállalással volt lehetőségünk. Ez azonban egy összetett, több tényezős, mindenkire másképp ható lépés. Nem mindegy, hogy az ember önként, ismerős vagy munkaközvetítő által teszi meg ezt a lépést. Hogy ismeri, vagy pedig az adott országban, az adott környezetben kívánja elsajátítani azt a bizonyos idegen nyelvet. Nem mindegy, hogy az ember hány éves, milyenek a már meglévő életkörülményei és, hogy mi a célja. Nem mindegy, hogy kit és, hogyan hagy maga után. „

Illusztráció

Éva és férje terveik szerint addig maradnak a német városban, amíg gyermekeik teljesen önállóvá nem válnak. Aztán természetesen hazaköltöznek majd és itthon tevékenykednek addig, amíg csak bírnak. A házaspár negyvenes éveiben jár.

A beszámoló során mind a két olvasó kihangsúlyozta: az egészségügy egy olyan szféra, egy olyan terep, ami a gyakorlatban állandó frontvonal, vagyis már a koronavírus-járvány előtt is az volt és azután is az lesz, ahol mindig naprakésznek kell lenni és, ahol folyamatosan észnél kell lenni. Ők azonban az életmentésre esküsznek, legyenek bárhol a világban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

- Hirdetés -