Közélet

Müller Cecília szerint is május 3-án lesz a járvány tetőzése Magyarországon

Müller Cecília országos tisztifőorvos a hétfői koronavírus sajtótájékoztatón megerősítette Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a vasárnapi kijelentését, hogy a koronavírus járvány Magyarországon május 3-án fog tetőzni.

Elmondta, hogy matematikai modellezésen alapuló becslés szerint május 3-ára “fut csúcsra a járvány”. Ez azt jelenti, hogy a megbetegedések száma a továbbiakban nem növekszik, hanem “egyfajta plató keletkezik”, “több napig ugyanannyi megbetegedésszámot, illetve pozitivitást regisztrálnak”, de azt “nem tudjuk megmondani, hogy ez a várt plató meddig tart”.

A fotó csupán illusztráció, arról, hogy Szegeden mennyi a koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozók száma, jelenleg nincs megerősített, hivatalos információnk.

Hozzátette: a május 3-ai dátum már egy ideje ismert, erre készül fel az egészségügyi rendszer technikailag. Emellett folyamatos az egészségügyi dolgozók oktatása is online, illetve úgynevezett blended learning – vagyis az online és a hagyományos módszert ötvöző – képzés keretében. 2822 orvos, 8803 ápoló és 659 önkéntes kezdte el a képzést, 1668 orvos, csaknem 6 ezer ápoló és 350 önkéntes pedig már sikeres záróvizsgát tett – ismertette.

Kérdésre reagálva Müller Cecília arról is beszéltz, hogy a vírus zárt közösségekben terjed leginkább, ezért az operatív törzs szerint az érettségi megrendezésének a higiéniai előírások megtartása mellett nincs akadálya.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb