Közélet

Így is lehet: egy magyar település leteszteli minden, felnőttkorú lakóját

A Pécshez közeli, nem egész 7000 lélekszámú Kozármisleny a település teljes felnőttkorú lakosság tesztelésére tett javaslatot. A koronavírusteszt önkéntes alapú lenne, viszont csak az időseknek segítő önkéntesek és a városi dolgozók kapnák meg ingyen – a többi önként jelentkező az önkormányzat támogatásával, a piaci árnál jóval olcsóbban tudhatná meg, átesett-e már a fertőzésen – osztotta meg az index.hu.

Kozármisleny független polgármestere, Bíró Károly a Szabad Pécsnek elmondta, hogy valószínűleg nem lesz százszázalékos arányú a tesztelés, a számításai szerint ugyanis az 5000 felnőttkorú lakosból reményei szerint olyan 2000-en élnek majd a lehetőséggel, amire hétfőn több, mint 80-an már jelentkeztek is.

Illusztráció

A polgármester kiemelte, hogy úgy tudja, a baranyai Kozármisleny az első olyan magyar városi rangú település, amely támogatja akár a teljes felnőtt lakossága szűrését.

A koronavírusteszteket április 25. és május 31. között végzik majd el a település jelenleg zárt sportcsarnokában. Az áruk 6800 forint, és napi 90-100 ember tesztelésére van kapacitásuk. Az eredményt pedig már a helyszínen, 15-20 percen belül meg is kapják a jelentkezők.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb