Közélet

Szeged365 a világ körül: koronavírus emberkísérletek indulnak, applikációval a járvány ellen

Sok más technológiai cég mellett a Samsung is kifejlesztett okosóráira egy applikációt, segítve a koronavírus elleni védekezést. Az Egyesült Államokban február 29-nél hamarabb halhatott meg az első áldozat a koronavírus következtében. Júniusban rajtol a második koronavírus-vakcina tesztje, ezúttal már embereken.

A nap legfontosabb hírei, a Szeged táblán túlról.

A Samsung, állítólag rekord gyorsasággal, Indiában kifejlesztett egy appot Galaxy Watch Active 2 okosóráira, stílszerűen Hand Wash néven. Az app lényege, hogy rendszeresen visszatérve figyelmezteti az okosóra viselőjét a kézmosásra, valamint figyel arra is, hogy a kézmosás maga kellően alapos legyen. Előre beállított, egyénileg tesztreszabható emlékeztetői vannak ennek az alkalmazásnak.

Fotó: Mobilarena

Kézmosáskor elindul az app, ami számolja az időt, és 25 másodperc múlva rezgéssel ad jelzést. Öt másodperccel számol a csap kinyitására és a kéz beszappanozására, és az ajánlott 20 másodpercet a kézmosásra.

Már a hivatalos, február 29-i első haláleset előtt is lehettek áldozatai az Egyesült Államokban a koronavírus járványnak. Eddig úgy gondolták a hatóságok, hogy egy Washington államban élő, 50 éves férfi volt az első áldozat, azonban az egészségügyi hatóságok boncolást végeztek két olyan emberen, akik a hónap elején haltak meg otthonaikban, Kaliforniában február 6-án és február 17-én. Mindkettejük szervezetéből kimutatták az új koronavírust. A New York Times sokkal több, a koronavírus következtében lehetséges elhunytról ír, világszerte mert mint írják, jóval többen halnak meg a korábbi évekhez képest, mint amennyi embert a koronavírus következtében tartunk számon. A NY Times a felmérésben 11 ország, vagy azok nagyobb városainak adatait vetette össze. Arra is jutottak, hogy bizonyos országok csak azután kezdték regisztrálni a koronavírusos haláleseteket, miután azok először megjelentek volna. A NY Times cikke ITT olvasható, magyarul a HVG szemlézte a cikket.

Egy New york-i nő a koronavírus járvány kellős közepén (Fotó: CNBC)

Közben, maradva az Egyesült Államokban, Missouri állam beperelte Kínát. A kártérítési perben a felperes álláspontja szerint Kína nem megfelelő intézkedései miatt alakult ki a világjárvány. A New York Times szerint az államnak semmi esélye a győzelemre Kína ellen, az amerikai jog sajátosságai miatt, így meglátásuk szerint a per csak Carl Schmitt főügyész politikai ambícióit szolgálja. Kína korábban a vírust az emberiség közös ellenségének nevezte, ami bárhol felbukkanhat. Külügyminisztériumuk egyik szóvívője szerint Kína maga is áldozat.

Eric Schmitt, Missouri állam Főügyésze vezeti a vádat a Kína elleni perben (Fotó: metro.co.uk)

A nap híre címre mindenképpen több mint esélyes, hogy hamarosan indul a toborzás: júniusban rajtol a második koronavírus-vakcina tesztje, embereken, a londoni Imperial College tudósaival – adta hírül a Daily Mail. Az emberkísérletekhez több, mint félezer önkéntest keresnek, 18 és 55 év között. Te bevállalnád, hogy kísérleti alany légy?

Nem csak Nagy-Britannia, hanem Németország is intenzíven folytatja kísérleteit, írja az Euronews.

Fotó: Sascha Steinbach/EPA/EFE

A COVID-19 elleni oltóanyag embereken való tesztelésre adott engedélyt Németország. A szövetségi oltóanyag-felügyelő hivatal négy napos intenzív párbeszéd után adta ki az engedélyt egy vállalkozásnak. Az első klinikai tesztek során 200 egészséges, 18-55 év közötti embert oltanak be, és az első körben azt figyelik meg, hogy az emberi szervezet hogyan reagál, hogyan viseli el az anyagot.

A második fázis ezután következik, amikor már a veszélyeztetett csoportokba tartozókat, 55 év feletti, illetve valamilyen alapbetegséggel rendelkezőket is beolthatnak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb