Közélet

Gulyás Gergely: a kormány ma dönt a korlátozások lazításáról

A kormány szerdán dönt a korlátozások lazításáról, csak az év végétől engedhetik a nagyobb fesztiválok szervezését az országban – mondta Gulyás Gergely az Infó Rádió Aréna c. műsorában kedd délután.

DÖNTÉS: MA, BEJELENTÉS: HOLNAP

A korlátozások lazításáról a kormány a mai ülésén fog dönteni, Gulyás pedig várhatóan a csütörtöki kormányinfón fog beszámolni a fejleményekről. A miniszter szerint az intézkedéseknél tekintettel kell lenni arra, hogy amíg egy-egy nagy megyében csak 50-60 fertőzött van, ehhez képest Budapesten és Pest megyében van a fertőzöttek majdnem kétharmada. Azt is mondta, arra is figyelni kell, hogy ha az egyik területen lazítanak a korlátozásokon, akkor ne az legyen belőle, hogy máshol, ahol nem voltak enyhítések, ott se vegyék figyelembe a náluk megmaradt korlátozásokat, ehhez pedig „fegyelem kell” mindenki részéről.

A fentiek előfutára lehet a Magyar Nemzet keddi értesülése, amely szerint hamarosan újranyithatnak az éttermek, kávézók, hotelek:

GAZDASÁG VS EMBERI ÉLET VÉDELME

Gulyás Gergely beszélt még arról is, hogy a gazdaság ugyan soha nem kerülhet az emberi élet védelme elé, de a kormány fontosnak tartja, hogy a gazdasági sikertörténet ne vesszen el.

CSAK AZ ÉV VÉGÉN JÖHETNEK A NAGYOBB RENDEZVÉNYEK, FESZTIVÁLOK

A miniszter szerint az optimista becslések alapján év végére várhatók a nagyobb csoportokat vonzó turisztikai rendezvények az országban, de csak akkor, ha nem lesz második szakasza a járványnak. Ha mégis lesz, akkor ugyanazokat az eszközöket fogja a kormány használni, mint most.

Ha a fenti forgatókönyv valósul meg, a SZIN is elmaradhat… Fotó: SZIN, FB

A miniszter fenti kijelentése sok mindent felülírhat Szegeden is: bár a Szegedi Borfesztivált, a Szegedi Majálist, a Gerilla Gourmet-t és a Toros Pálinkafesztivált már törölték, az augusztusi SZIN és a szeptemberi Szegedi Halfesztivál szervezői még bizakodóan nyilatkoztak a Szeged365.hu-nak. Ha a Gulyás – féle forgatókönyv jön, sajnos az előző két szegedi nagyfesztivál is “delete” gombot kaphat, de még az őszi Bortér, az egyetemi gólyákat világsztárokkal fogadó Welcome Camp és az októberre tervezett Szegedi Paprikashow és Chili Weekend is ugorhat.

A szegedi fesztivál-helyzetről az alábbi cikkeinkben írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb