Közélet

Hétfői összefoglaló: nem nőtt a fertőzöttek száma a megyében, kezdetét vette az érettségi, újraindult az élet Szegeden

Nem emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Csongrád megyében, kezdetét vette a 2020-as érettségi, amire az idei évben csak írásban kerül sor szinte minden tantárgyból, a koronavírus-járvány miatt és új szabályokkal indult újra az élet a vidéki városokban, így aztán Szegeden is. Koronavírus napi összefoglaló.

NEM NŐTT A FERTŐZÖTTEK SZÁMA A MEGYÉBEN

A mai naptól részletesebb adatközlést lehet látni a hivatalos koronavírus honlapon. Külön is feltüntették az aktív fertőzöttek számát, ez azoknak a számát jelenti, akik még koronavírussal fertőzöttek és még nem gyógyultak ki abból, kórházban vagy otthonukban vannak. Emellett az aktív fertőzöttek, a gyógyultak és az elhunytak statisztikájánál külön bontva láthatóak Budapest és Pest megye, valamint a vidék adatai.

SZEGEDEN IS ÉLETBE LÉPTEK AZ ÚJ SZABÁLYOK

A koronavírus-járvány elleni védekezés második szakaszában, azaz május 4-én életbe léptek az új szabályok a vidéki városokban, azaz Szegeden is. Vagyis az üzletek, a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, teraszai, a strandok, a szabadtéri múzeumok és az állatkertek nyitva tarthatnak.

A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉS MÁSODIK SZAKASZÁBAN JÁRUNK

A járvány elleni védekezés új szakaszába léptünk; fokozatosan indulnak újra az egészségügyi ellátások – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

ÍGY ZAJLOTT AZ ÉRETTSÉGI A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJE ALATT SZEGEDEN

Ma reggel 9-kor elkezdődnek a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségik Szegeden (is), drukkolunk a szegedi diákoknak! A koronavírus-helyzet alaposan átírta a vizsgák forgatókönyvét, a hangsúly a biztonságon van. Mutatjuk, milyen óvintézkedések között zajlik mától a 2020-as érettségi Szegeden!

A MARS TÉRI PIACON IS KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE EZENTÚL

Pest megyén kívül, ugyan korlátozások mellett, de lényegében megszűnt a kijárási tilalom országosan, így Szegeden is. Az enyhítések viszont több területen nagyobb odafigyeléssel, szigorúbb szabályokkal járnak, különösen a boltokban, piacokon, éttermek, kávézók, kocsmák teraszain.

ELINDULT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS

Újraindul, azonban nem a kijárási korlátozásokat megelőző módon áll helyre az egészségügyi alapellátás. Erről Müller Cecília országos tisztifőorvos beszélt a délelőtti koronavírus sajtótájékoztatón.

TÖBB, MINT 17 MILLIÓ MASZK KERÜLT MÁR IMPORTÁLÁSRA

A múlt héten 17 millió 516 ezer maszk érkezett Magyarországra a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. A világjárvány elleni védekezéshez a kormány ettől függetlenül a héten is importál majd szükséges eszközöket – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában ismertette.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb