Kikapcs

Szeged365 fotóriport: kilátóval bővül a szegedi Móra Ferenc Múzeum, megújul a Vár és a Kőtár (exkluzív fotók és interjú)

Kilátóval bővül a szegedi Móra Ferenc Múzeum, megújul a Vár és a Kőtár. A rekonstrúcióról Fogas Ottó, múzeumigazgató a Szeged365.hu-nak elmondta: az épületek kívül, belül komoly átalakításon mennek keresztül, amit reményei szerint a szegediek is mihamarabb megtekinthetnek majd.

A vezető kiemelte, a felújítás tavaly júniusban vette kezdetét egy elnyert pályázatnak köszönhetően és minden bizonnyal idén júniusban ér majd véget.

Mint az kiderült, Szeged ikonikus létesítményei komoly modernizáción mennek át, ami által komfortosabbá és látványosabbá válnak. Bővülnek a kiállítóterek, a Múzeum pedig egy kilátóval is gazdagabb lesz.

Az igazgatóval készült beszélgetés itt hallgatható vissza:

Beviszünk a kulisszák mögé: a felújítási munkálatokat most exkluzív képek formájában Szabó Dávid kollégánk fényképezőjén keresztül tekintheted meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb